A mesterséges intelligencia nem lehet feltaláló, még

Az amerikai szabadalmi hivatal szerint csak természetes személyek lehetnek feltalálók, akkor is, ha azok nem is "segítettek" a rendszerek megalkotásában. A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) a májusi tanácskozásán megvitatja a kérdést. Elutasította az amerikai szabadalmi hivatal, hogy a Dabus mesterségesintelligencia-rendszert jegyezzék be feltalálóként két szabadalom esetében, mondván csak természetes személyek lehetnek feltalálók. A szabadalmi törvény korábban úgy fogalmazott, hogy "egyének" lehetnek feltalálók – olvasható a BBC hírportálján.

A Dabus rendszer egymásba illeszkedő élelmiszertartályokat tervezett, amelyeket robotok képesek könnyen megmarkolni, valamint egy figyelmeztető fényjelzést, amely úgy villan fel, hogy nem lehet nem észrevenni. A rendszer létrehozója, Stephen Thaler fizikus, MI-kutató azzal érvelt, hogy ő nem segített a rendszernek a feltalálásban, ezért téves lenne őt magát feltalálóként bejegyezni. A szabadalmi hivatal azonban ragaszkodik ahhoz, hogy az innovációk emberek javára írhatók, hogy elkerüljék a jogi komplikációkat, amelyek felmerülhetnek, ha vállalati feltalálót ismernének el. Tudósok azonban már korábban felvetették, hogy a jövőben nem lenne szabad ezt a szabályozást alkalmazni.

Az Európa Szabadalmi Hivatalhoz is érkezett már számos mesterséges intelligenciát érintő beadvány – mondta a BBC-nek Penny Gilbert szellemi-tulajdonjogi szakértő. A mesterséges intelligencia egy gyorsan fejlődő terület, forradalmasít sok iparágat és felvet sok meg nem vizsgált kérdést a szabadalmaztatásról és a feltalálás tulajdonáról – magyarázta.  A Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) konzultációt kezdett a kérdésről, és folytatja annak megvitatását május közepén tartandó tanácskozásán – tette hozzá.

Borítókép: ANDRZEJ WOJCICKI / AFP/SCIENCE PHOTO LIBRARY

Forrás: Népszava