Meglepő, mi növelheti az Alzheimer-kór kockázatát

Az Alzheimer’s and Dementia tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a jövő iránti folyamatos aggódás vagy a múlt miatti negatív gondolatok megnövelhetik egyes demenciák kialakulásának esélyét – például az Alzheimerét is. Brit és kanadai kutatók 360 ember gondolkodásmódját és kognitív hanyatlását vizsgálták meg, és egyértelmű összefüggést találtak a repetitív negatív gondolkodás (repetitive negative thinking, RNT) és a gyorsabb leépülés között – írja az IFL Science.

Tudósok még mindig nem tudják pontosan, hogy a gondolataink hogyan képesek a test biológiáját megváltoztatni, de már felállítottak egy elméletet, amit kognitív adósság hipotézisnek neveztek el. Ez a friss kutatás most ezt a hipotézist igazolhatja.

gettyimages 494376913

A rendszeres negatív gondolkodás az epizodikus memóriát és az össz-kognitív képességet is rontja, ezek pedig jellemzően jól előrejelzik, hogy valakit mennyire fog érinteni a demencia. A résztvevőknél 113 esetben képalkotó eljárásokkal is megvizsgálták az agyat, és rájöttek, hogy a gyakori RNT-k együtt járnak a tau nevű fehérjeplakkok kialakulásával, amelyekről már köztudott, hogy a demencia kialakulásában játszanak szerepet. Ráadásul az Alzheimer-kóros betegek agyában kialakuló béta-amiloid nevű fehérjepakkok is nagyobb mennyiségben jelentek meg azok agyában, akik gyakran gondolkoztak negatívan.

A szakértők megjegyezték, hogy a szinte állandó negatív gondolkodás jelenthet rizikófaktort, az egy-egy időszakban érzett szomorúság, és ehhez kapcsolódó negativitás miatt nem kell aggódni.

Kép: Getty Images

Forrás: 24.hu