Itt az eddigi legszigorúbb tiltás: senki sem használhat arcfelismerő szoftvert Portlandben

Portland városa az első, ahol még a magánszemélyeknek is megtiltják, hogy arcfelismerő technológiát használjanak. Azt egyelőre nem tudni, ez mennyiben érinti például az ott élő – amerikai – FaceID-használókat.

Régóta hangoztatják már a szakértők, hogy az arcazonosítás – a technológia jelenlegi fejlettségi szintjén – nem alkalmas arra, hogy azt például a bűnüldöző szervek használják. Mindezt Detroit rendőrfőnöke is megerősítette, szerinte ugyanis 100-ból 96 esetben tévedett a szoftver.

A terület egyik éllovasaként számontartott IBM június elején arra hivatkozva hagyott fel teljesen vonatkozó rendszerének fejlesztésével, hogy sem technológiai, sem szabályozási oldalról nem látja kizárhatónak, hogy az arcfelismerést a hatóságok tömeges megfigyelésre, faji profilozásra, alapvető emberi és szabadságjogok megsértésére használják. Hasonlóan döntött az Amazon is, majd jött Boston, és betiltotta annak általános hatósági célú használatát a városban. Ugyanígy döntöttek San Franciscóban és Oaklandben is.

Most egy újabb amerikai város, Portland határozott úgy, hogy nem kér a technológiából. A The Verge beszámolója szerint ennek nyomatékosítására az Egyesült Államok eddigi legszigorúbb rendelkezését hozták meg.

arc1

A legnagyobb különbség a portlandi, valamint a bostoni és más városok által korábban meghozott határozat között, hogy a mostani nemcsak a hatóságok, de a magánszemélyek számára is megtiltja az arcfelismerő technológia használatát. Hogy ez utóbbi mit jelent – használhatják-e például az Apple Face ID-t –, egyelőre nem tudni.

A mostani tiltás két rendelkezésből áll össze. Az egyik fele azonnal életbe lépett, és előírja a hivatalnokoknak, hogy 90 napon belül adjanak értékelést a technológiáról. Ted Wheeler, a város polgármestere szerint a cél, hogy a város lakói ne féljenek attól, hogy a hatóságok esetleg megsértik a magánélethez fűződő jogukat. A hétköznapi felhasználók számára csak 2021. január 1-jétől tiltják meg az arcfelismerő szoftverek használatát.

arc2

Totó: Apple

Az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (American Civil Liberties Union, ACLU) közleményben jelezte, támogatja a portlandi döntést. Közben az is kiderült, az Amazon 24 ezer dollárt, vagyis nagyjából 7,2 millió forintot költött arra, hogy a portlandi városházán a tilalom ellen érveljenek a lobbisták. A cégnek azért is lett volna jobb, ha minden "úgy marad", mert a vállalat csupán egy évre vonta meg az engedélyt a hatóságtól az általa fejlesztett szoftverhez.

Forrás: HVG