szerda, január 20, 2021
728x90 EU Imagery

Az intelligens kaspótól a házi robotokig: megnéztük, milyen használati tárgyakkal és okoseszközökkel veszi körbe magát a jövő embere.

A hálószobában egy házaspár alszik, mindkettőjük fején hajpántra emlékeztető szíj, amely az agyműködésüket figyeli alvás közben, annak érdekében, hogy reggel akkor ébredjenek fel, amikor az ébrenléthez legközelebb lévő alvási fázisban vannak. Ennek óriási előnye, hogy a felkelés sokkal kisebb „traumával” jár: a rendszer dobhártyarepesztő óracsörgés helyett diszkrét rezgéssel ébreszti a családtagokat, így mindenki a neki megfelelő időpontban ébred, kipihenten, nem pedig a másik ébresztőjére, a szükségesnél fél órával korábban. Mindeközben a légkondicionáló berendezés figyeli a szoba szén-dioxid szintjét és folyamatosan gondoskodik róla, hogy alvás közben is kellő mennyiségű oxigént lélegezzenek be a lakók.

Az intelligens ébresztők persze nem csak úgy magukban ébresztenek, hanem vezeték nélküli kapcsolaton keresztül utasítást küldenek a fürdőszobába, ahol megnyílik a fürdőkád csapja és az előzetesen beállított hőmérsékletű vízzel tölti fel a kádat, miközben az intelligens kávéfőző is elkészíti a lakók kedvenc kávékölteményeit. Az okos hűtőszekrénnyel folytatott rövid „egyeztetés” után pedig rendel egy adag kávétejszínt, mert már az utolsó adag kerül épp a csészékbe.

okos tukor 1024x705

Tisztálkodás közben a háziak az intelligens tükör felületén láthatják, hogy aznap milyen időjárás várható, a tükörbe épített kamera pedig közben végigpásztázza mindkettőjük arcbőrét, majd utasítja a kozmetikai állomást, hogy keverje ki a megfelelő hidratáló és fényvédő krémeket. Az anyuka emellett kap egy figyelmeztetést is, hogy a munkahelyére vezető úton karbantartást végeznek, ezért 10 perccel korábban kell elindulnia, hogy időben odaérjen.

A reggeli után indul a nap, a családtagok belépnek az okos otthonuk melletti liftbe, amely azonnal jelzést küld a mélygarázsban parkoló önvezető elektromos autóknak. A két jármű magától beindul, tél van, így elkezdik fűteni az üléseket, illetve a kormánykereket is, miközben hangtalanul a liftajtó elé gurulnak, hogy a háziak két lépést megtéve már el is foglalhassák a helyüket. Az apuka még megszokásból saját kocsija sofőrülésébe ül, az anyuka azonban jobban szeret hátul utazni, de mivel a két autó önmagától navigál, mindketten foglalkozhatnak a további teendőikkel, illetve az autó ablakára vetített híreket olvasgathatják utazás közben.

onvezeto auto 1024x800

Munka közben bejelentkeznek a barátok, hogy a hétvégi összejövetelt megszervezzék. A házaspár mindkét tagja okosszemüvegén fogadja a hívást, a virtuális valóság üzemmódnak köszönhetően úgy élik meg a beszélgetést, mintha mind a négyen a kedvenc kávézójuk egyik asztalánál ülnének. A természetes beszédfeldolgozó (NLP) algoritmus folyamatosan figyeli az elhangzó szavakat és ezek alapján létrehozza a megfelelő naptárbejegyzést a résztvevők kalendáriumában. Az apukának megtetszik barátja napszemüvege, rá is kérdez, hogy hol vásárolta. A válasz hallatán az NLP egyből küld is egy linket az apuka email-fiókjába a legközelebbi üzletről, ahol kapható a szóban forgó szemüveg.

A lakás most üresen áll, ennek ellenére a négy fal között is zajlik az élet. A robotporszívó vidáman kalandozik a lakásban, szenzorai és a gépi látás segítségével megjegyzi, hogy hol talált a padlón egy-egy karcolást vagy illesztési hézagot, amelyeket megjelöl, hogy a következő lakásfelújítás során már ismert legyen, hogy hol, mit kell javítani. Az intelligens termosztát a nap állásától függően módosítja a lakás páratartalmát, hogy a szobákban elhelyezett szobanövények számára ideális legyen a környezet. Az egyik internetre kapcsolt kaspó érzékeli, hogy fogytán a tápoldat, ezért hozzácsapja ezt is a háztartási termékek megrendeléséhez.

Mire a családtagok végeztek a munkával, a lakás ragyogó tisztán várja őket, a teraszon pedig már ott állnak a környékbeli szupermarket drónjai által leszállított csomagok, amelyekben a korábban rendelt élelmiszer, a kávétejszín és a tápoldat is megtalálható. A családnak van egy cicája is, aki már nagyon éhes, szerencsére azonban nem kell feltúrnia a csomagokat, mivel az intelligens etető arcfelismerő algoritmusának köszönhetően elég csak a gép elé telepednie, hogy kaphasson egy adag tápot. Ez ma még csak a második étkezése, a harmadiknál a rendszer azonban már nem adagolna további macskatápot, mivel nem egészséges, ha a jószág ilyen sokat eszik egy nap.

dronok 1024x809

Az intelligens autók hazafelé is teszik a dolgukat, az úttesten nincsenek sávok, ugyanis a járművek már egymással kommunikálva kerülik el az ütközéseket, így a fehér felfestésekre már nincs szükség. Az út felületébe épített indukciós töltőmodulokra annál inkább, így ugyanis a járművek közlekedés közben is képesek tölteni az akkumulátoraikat. Az utasok megint a liftnél szállnak ki, a kocsik pedig maguktól beparkolnak a számukra kijelölt helyekre, és ha szükséges, még tovább töltik akkumulátoraikat.

Este van, együtt a család: az apuka vállalja a vacsora elkészítését, amelyen nagyot nevetnek, hiszen csupán a telefonján kell egy gombot megnyomnia, hogy a konyhabútorba épített robotkarok életre keljenek és nekiálljanak szeletelni, kavarni, fűszerezni, azaz megfőzni a recepttárból kinézett finomságokat. Az anyuka eközben külföldön élő barátnője virágoskertjét nézi meg a VR-szemüvegén keresztül: megállapítja, hogy ilyen rózsákat ő is szeretne a kertjébe.

vrszemuveg kert 1024x800

Vacsora közben megnéznek egy filmet, amelynek jelenetei három dimenzióban kelnek életre a nappaliban. Az apukának másnap kötelező orvosi vizsgálatra kell mennie, ezért az utolsó falatokkal együtt lenyel egy intelligens kapszulát is, amely a tápcsatornáján végighaladva értékes adatokat gyűjt az egészségi állapotáról, amelyeket – távozás előtt – vezeték nélküli kapcsolaton át elküld a kezelőorvosnak. Futurisztikusan hangzik? Pedig minden, a cikkben említett technológiai fejlesztés már ma is létező valóság. Egyelőre az említett eszközök és okos megoldások még nem működnek összekapcsolt rendszerben, csupán idő kérdése, hogy mikor érkezik el ez a szinte teljesen automatizált, digitális világ. Az építőkockák már itt vannak, már csak egy jó építészre van szükség, aki mindezt működő egységgé kovácsolja.

Forrás és kép: https://forddalaholnap.hvg.hu/

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all