Az új amerikai vadászgépek másodpilótája egy mesterséges intelligencia lesz

Múlt héten nagy port vert fel haditechnika-rajongók körében, hogy az amerikai légierő először engedett egy mesterséges intelligenciát harci repülőt vezetni. Igaz, csak egy hadgyakorlat volt, ahol egy fiktív rakétatámadást kellett kivédenie egy U-2-es kémrepülőnek. A pilóta átadta a gép manőverezését a mesterséges intelligenciának, míg a támadót azonosította és kiiktatta.

Will Roper, a légierő egyik magas szintű vezetője (egész pontosan a technológiáért és beszerzésekért felelős igazgatóhelyettes) most bejelentette, hogy ez a mesterséges intelligencia, ARTUµ fog dolgozni az amerikaiak szupertitkos, új, hatodik generációs vadászgépében is. Erről a repülőről egyelőre szinte semmit nem tudni, csak azt, hogy létezik, már repül, valószínűleg a Lockheed Martin hadiipari óriás fejlesztése, és a Next Generation Air Dominance, vagyis következő generációs légifölény kódnéven hivatkoznak rá.

Az ARTUµ név természetesen a Star Warsra utal, azon belül is R2D2-re, a hordó alakú droidra, ami (aki) Luke Skywalker másodpilótája volt az X-szárnyú űrvadászban.

A mesterséges intelligencia aránylag egyszerű feladatokat vesz majd át a pilótától, mint a különféle szenzorok és a radar figyelése, egyszerűbb navigációs manőverek, vagy a kommunikáció. De a gép vezetését teljesen át is veheti, ha úgy hozza a szükség. A fegyverekhez nem engedik nyúlni, lövöldözni és bombázni az emberi pilóta kizárólagos joga. Egyelőre.

(Popular Mechanics)

Forrás: Telex