Hangok a hideg űrből, a létező pokolból

A Vénuszt mint Föld-típusú bolygót "a Föld ikertestvérének" tartották sokáig, mivel nagyon hasonló a méretük, gravitációs erejük és tömegük is. Látszólag az különbözteti meg planétánktól, hogy igen erős a fénye, ezért is kapta az Esthajnalcsillag nevet, hiszen bizonyos napszakokban szabad szemmel is jól látható az égbolton. Aztán persze kiderült róla, hogy nem éppen egy földi Paradicsom található a felszínen: sűrű kénsavfelhő veszi körbe, hatalmas a légköri nyomás és hőmérséklet (460 fok fölött), és az ottani levegő főleg szén-dioxidból tevődik össze. Szóval a Vénusz a Föld "gonosz ikertestvére", egy pokoli hely, ahol nem tud megmaradni sokáig egy űrszonda sem, és ami még pokoli hangokat is ad ki a NASA alább meghallgatható felvételén.

Na, jó, azt tudjuk, hogy az űrben nincs hang, hiszen nincs közvetítőközeg, ami hangot terjeszthetne, viszont vannak rádiójelek, amelyeket át lehet alakítani hangokká. A jeleket a NASA Parker Solar Probe nevű űrszondája fogta: ezt indították el 2018. augusztus 12-én, hogy tanulmányozza a Nap légkörét. Csillagunkat a tervek szerint 2022-ben fogja elérni, de utazás közben mintegy kiruccant a Vénuszra, amelynek a felső légkörén repült át, amelyet közel 30 éve nem tett meg egyetlen Földről származó objektum sem. A jeleken kívül pedig egyéb érdekes felfedezéseket is tettek a tudósok a direkt mérés eredményei alapján: a Vénusz felső atmoszférája jelentős változásokon megy keresztül a napciklusváltás tükrében.

Az űrszonda egyébként azért is közelítette meg a Vénuszt, mert innen indítják útjának a Nap felé a hintamanőverrel, azaz a bolygó gravitációs mezőjét és a sebességkülönbséget használják fel a lassítására, illetve a röppályája megváltoztatásra. De a Föld ikerbolygóját azért is hasznos megvizsgálni, mert így az emberiség közelebb kerülhet ahhoz a kérdéshez, hogy melyik Föld-szerű bolygó lakható és melyik nem, illetve hogy miért.

Az hintamanőver részeként harmadik alkalommal repült igen közel a Vénuszhoz a Parker Solar Probe 2020. július 11-én, a legközelebb a felszíntől 833 km-es magasságban került a planétához. Ekkor fogott alacsony frekvenciájú rádiójelet az űrszonda FIELDS nevű eszköze, amely az elektromos és mágneses mezőket vizsgálja majd a Napnál. A jelet 7 percen át lehetett érzékelni, és a NASA tudósai számára ismerős is volt, mert 2003-ban hasonlót tapasztaltak a Galileo esetében, amely a Jupiter holdjainak ionoszféráiból fogott be ilyen rádiójeleket (és többek között azokat is hangokká alakította a NASA).

Ionoszférája a Földnek és a Vénusznak is van, ez pedig elektromosan töltött gázokból vagy plazmából áll, ami természetes módon bocsát ki rádióhullámokat, amelyeket a FIELDS-hez hasonló műszerek képesek detektálni. Legutóbb a Pioneer nevű Vénusz-szonda mérte direkten a bolygó ionoszféráját, de az 1992-ben, közel 30 éve volt, amikor a Nap éppen a szoláris ciklusának a maximumán járt sok napviharral. 2020-ban viszont a szoláris minimum időszakában, illetve kicsivel, 6 hónappal azután sikerült elcsípni a Vénuszt, amikor is az ionoszféra jóval vékonyabb. Ez a mérés azért is volt tehát nagyon hasznos, mert így közelebb kerültek a tudósok annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogyan reagál a Vénusz a Napra. Ilyen módon pedig az is világosabbá válhat, hogyan lett a paradicsominak hitt Vénuszból pokoli hely, azaz hogyan változott az atmoszférája az évmilliók során.

Alább láthattok egy képet is, amelyet tavaly július 11-én készített a Parker Solar Probe a Vénuszról "éjszaka".

A kép, a videó forrása: NASA.

Forrás: IGN Hungary