Rablás három perc alatt, fegyver nélkül

A mai napig megoldatlan rejtélynek számít Japán történetének egyik legnagyobb bankrablása: egy férfi mai árfolyamon számolva közel 3 milliárd forintot zsákmányolt egyetlen fegyver nélkül, majd örökre eltűnt a rendőrség szeme elől. Az eset 1968. december 10-én reggel, szakadó esőben történt Tokióban, a város nyugati részén található Fucsu börtön közvetlen közelében. Az egész művelet alig három percig tartott, és teljesen simán, sérülés vagy akár komolyabb fegyveres fenyegetés nélkül zajlott le.

Az ismeretlen rabló – pontosabban tolvaj, hiszen nem volt erőszakos a cselekmény – egy rendőrmotoron közelítette meg a 294 millió jent szállító autót. Nem pénzszállítóra kell gondolni, hanem egy hétköznapi autóra, amiben egy bank négy alkalmazottja kísérte az inflációval együtt számolva mai árfolyamon mintegy 2,8 milliárd forintnyi pénzt. Az összeget a Toshiba fucsui gyárába vittek volna, hogy ott bónuszként szétosszák a dolgozók között. Már majdnem célba is értek, amikor váratlanul egy motoros rendőr húzott melléjük, és jelezte, álljanak meg.

A magát rendőrnek kiadó férfi közölte, hogy ismeretlen támadók felrobbantották a bankfiók igazgatójának házát, a kocsiba, amivel a pénzt szállítják, pedig dinamitot rejtettek. A négy férfi habozás nélkül elhitte az álrendőr szavait, mivel tudták, négy nappal korábban, december 6-án robbantással fenyegették meg a bankot.

Az álrendőr ezután lehasalt az autó alá az állítólagos dinamitot keresve, a következő pillanatban pedig füstöt és lángokat láttak az autóból kiszállt férfiak, akik robbanástól tartva az út mentén álló börtön falához siettek fedezékbe. Nem tudták, hogy az álrendőr egy jelzőfáklyát gyújtott meg a kocsi alatt, ez volt a füst és a lángszerű fények forrása.

Ahogy a férfiak eltávolodtak az autótól, az álrendőr szép kényelmesen beszállt abba, majd bármiféle ellenállás nélkül elhajtott a 294 millió jennel a csomagtartóban.

Soha nem találták meg

A pénzt szállító autót egy erdőben találták meg, a tolvaj itt pakolta át a pénzt egy korábban ellopott autóba, újabb nyomot viszont soha nem talált a rendőrség – még úgy sem, hogy állítólag majdnem kétszázezren dolgoztak az ügyön, a potenciális gyanúsítottak listája pedig szintén jóval százezer fölé nőtt, amivel Japán történetének legnagyobb nyomozásává lépett elő az eset.

1622035539 temp plhofj 20210526 720 0 90 cr

Rendőrségi fantomkép az állítólagos elkövetőről – Fotó: Jiji Press / AFP

Elsősorban fiatal tokiói motorosokat kerestek, de rendőröket, rendőrök rokonait és banki alkalmazottakat is kihallgattak, a tolvajnak ugyanis tudnia kellett mind a szállítás idejéről, útvonaláról, módszeréről, ahogy arról is, hogy december 6-án fenyegetést kapott a bank, de hiába hasonlítottak össze mintegy hatmillió ujjlenyomatot a helyszínen találtakkal, nem volt egyezés.

A nyomozás során három férfi esetében volt erősebb gyanúja a rendőrségnek. Egyikük, egy 19 éves férfi, egy rendőr fia volt, de ő még a nyomozás során öngyilkos lett, az előtt, hogy végül minden kétséget kizáróan tisztázták volna a vádak alól. Egy másik férfi egy épp aznap reggel letett vizsgával igazolta, hogy nem ő volt az elkövető, míg a harmadik esetében nem találtak kellő bizonyítékot, hogy az ügyhöz kössék.

A rendőrség semmire sem jutott, mire hét évvel később, 1975 decemberében elévült az eset, majd 1988-ban mindenféle polgári felelősségre vonás alól is mentesült az elkövető – vagyis azóta, közel 33 éve már bárki felvállalhatta volna, hogy ő követte el az addigi legnagyobb japán pénzügyi lopást, de senki nem jelentkezett.

Az ügy a mai napig a döglött akták között maradt, és olyan hírhedt megoldatlan ügyek mellett emlegetik, mint az ismeretlen gépeltérítő, D. B. Cooper vagy a bostoni Isabella Stewart Gardner múzeumban történt műkincsrablás, amiről nemrég dokumentumfilm-sorozatot is készítettek.

Borítókép: A rablás helyszínén hagyott rendőrségi motor – Fotó: Jiji Press / AFP

Forrás: Telex