Megtörtént, amitől féltek: magától támadt emberre egy drónhadsereg

Egy ENSZ-jelentés szerint tavaly líbiai lázadókat pilóta nélküli harci repülőgépek bombáztak, emberi beavatkozás nélkül. Halálos áldozatok is lehetnek. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának Líbiával foglalkozó szakértői csoportja úgy tartja, hogy egy tavalyi összecsapás során autonóm drónok támadtak emberre. Az incidens a Daily Mail szerint a líbiai kormányerők és a Halifa Belkaszim Haftár vezette szakadár egységek között történt. A Haftárhoz hű erők épp visszavonultak a fővárosból, Tripoliból, amikor a Kargu-2 típusú drónok csapást mértek rájuk. A támadás tavaly márciusban történt.

dron1

Az ENSZ szerint a Kargu-2 egy több rotorból álló, kifejezetten harci körülményekhez tervezett repülő eszköz, amely önállóan, távoli irányítás nélkül is képes rombolni. A jelentés halálos áldozatokról ugyanakkor nem tesz említést, csupán valószínűsíti a legrosszabb forgatókönyvet. De ha az valóban bekövetkezett,

úgy a szakértők szerint ez az incidens volt az első olyan, amikor egy mesterséges intelligenciát használó drón emberi életet oltott ki.

A Kargu-2-es drónokat egy török vállalat, az STM tervezi és építi. Nem puskák, hanem robbanószerkezetek vannak rajtuk, melyek a drón becsapódásával egy időben lépnek működésbe. Az STM YouTube-csatornáján több olyan kísérlet is látható, amikor a Kargu-2 nemcsak megkeresi és azonosítja a célpontot, hanem kamikaze módjára beléröpül és robbant. A szétszóródó repeszek pedig a bábukon is komoly pusztítást végeznek.

Bár a hasonló harcászati eszközök fejlesztői azt állítják, hogy a technológia nem veszélyes a civilekre, a kritikusok szerint ez nem így van: ők úgy vélekednek, hogy a képfelismerő rendszerek túlságosan pontatlanok és nem tudnak különbséget tenni egy földműves és egy valódi katona között.

Az STM radarokat, műholdakat és más, autonóm rendszereket is fejleszt a magán-, illetve a katonai szektor számára.

Képek forrása: STM

Forrás: HVG