Kockázatos manőverre készülnek a Hubble űrteleszkóppal

Az áramellátással vannak gondok. Valószínűleg ez az utolsó esély az eszköz felélesztésére. A NASA szakemberei megpróbálják újra bekapcsolni a Hubble-t. A veterán űrteleszkóp június közepe óta alvó állapotban van a fedélzeti számítógép és a tartalék számítógép ugyanolyan tüneteket mutató hibája miatt. Az földi irányítás hosszas mérlegelés után úgy gondolja, hogy tudja, mi okozhatja a hibát.

Napokon át teszteltünk, amelynek keretében megkíséreltük újraindítani és rekonfigurálni a számítógépet és a tartalék számítógépet, ami nem sikerült ugyan, de próbálkozások során gyűjtött információ alapján valószínű, hogy a problémát az áramelosztó egység okozza

– közölte a NASA. 

A fedélzeti számítógépek a feszültségingadozás miatt nem működnek, amit vagy az elosztó meghibásodása okoz, ami leverte a biztosítékot, vagy a biztosíték öregedett el az űrben töltött évek során. Annyi biztos, hogy az elosztó alaphelyzetbe állítása nem járt sikerrel, ezért átállnak a tartalék áramelosztóra. 

Ha a tartalékrendszer működik, a Hubble pár nap múlva tovább folytathatja tudományos munkáját.

A tartalékrendszer bekapcsolása egyszer már megoldotta a problémát 2008-ban. Nem sokkal ezután az utolsó, 2009-es nagyszervíz során a NASA űrhajósai űrséta során számítógéppel, elosztóval és biztosítékkal együtt kicserélték az egész irányító egységet. 

38953009 56e939c702aeac5554a143b159154e1e q

A fiatal Hubble 1997-ben
Fotó: Nasa / Getty Images Hungary

elenleg nincs napirenden, hogy újabb javítóküldetést indítanának a veterán űrteleszkóphoz. Az sem ismert, hogy a NASA meghosszabbítja-e az eszköz júniusban lejárt üzemeltetési szerződését. Legutóbb 2017-ben merült fel egy karbantartó-küldetés indítása, de az is felmerült, hogy esetleg a SpaceX-re bíznák a feladatot.

Ha nem korrigálják a pályáját, az eszköz – függetlenül attól, hogy sikerül-e életre kelteni vagy sem – 2028 és 2040 között csapódik a légkörbe. A fő tartószerkezete továbbá a napelemei valószínűleg túlélik a zuhanást, ezért kontroll nélküli visszatérése akár emberi életet is veszélyeztethet.

Forrás: Index