Már több szén-dioxidot bocsát ki Amazónia, mint amennyit elnyel

Egy új tanulmány alapján több szén-dioxidot bocsátanak ki Amazónia erdei, mint amennyit elnyelnek – írja az MTI a The Guardianre hivatkozva. Az adatok azt mutatják, évente mintegy 1,5 milliárd tonnányi szén-dioxid termelődik a régióban, miközben az erdő csupán 0,5 milliárd tonnányit nyel el. A térség korábban szénelnyelőként magába zárta a klímakrízist fokozó káros anyagot, most azonban hozzájárul a folyamat felerősítéséhez.

Az emisszió nagy részét a tüzek okozzák, amelyek közül sokat szándékosan gyújtanak, hogy így alakítsanak ki mezőgazdasági területeket. A tüzeken kívül a magasabb hőmérsékletek és az Amazonas délkeleti részét sújtó szárazságok is jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy az erdőség szén-dioxid-forrássá váljon. Az 1960-as évek óta zajló vizsgálatok alapján a helyi növények a kibocsátás nagyjából egynegyedét vették fel, Amazónia így kiemelkedő szerepet játszott az éghajlati átalakulás mérséklésében.

A kutatók kisrepülőkkel mérték a szén-dioxid-szintet 4500 méterrel az erdők felett az elmúlt egy évtizedben. A vizsgálatok is jól mutatják, hogy egész Amazónia változik.

Különösen aggasztó, hogy a térség egy része még erdőtüzek nélkül is szén-dioxidot bocsát ki.

Úgy vélik, ez nagy valószínűséggel a fakitermelésnek és a szomszédos területeket is érzékenyebbé tevő erdőtüzeknek tudható be. A fák idézik elő a régió esőinek nagy részét, ezért a kevesebb eső súlyosabb szárazságot és hőhullámot jelent, ami még több fa halálához és tüzekhez vezet.

gettyimages 534357310 e1626344986717 1024x576

Fotó: GALEN ROWELL / GETTY IMAGES

Luciana Gatti, a brazil űrkutatási intézet (INPE) munkatársa és a csapat vezetője szerint az egyik rossz hír, hogy a növényzet égése nagyjából háromszor több szén-dioxidot termel, mint amennyit az élő erdő elnyel. A másik, hogy ahol a fakitermelés mértéke 30 százalék vagy annál több, ott az emisszió 10-szer annyi, mint ahol a fakitermelés mértéke 20 százaléknál alacsonyabb.

A Jair Bolsonaro vezette brazil kormányt heves kritikák érik, mivel támogatja az erdőirtást, amely 12 éve nem tapasztalt mértéket ért el, miközben az erdőtüzek száma is a 2007 óta tapasztalt legmagasabb volt júniusban. Az Amazóniában kitermelt fát, marhát és szóját jórészt exportálják Brazíliából. Bizonyos európai országok ígérete szerint blokkolni fogják a Brazíliával és más országokkal való kereskedelmet, amennyiben nem lépnek fel az amazóniai erdők pusztítása ellen.

Forrás: 24.hu