szerda, szeptember 22, 2021

Nemhogy ront, de még segít is a szívritmuszavar miatt aggódók helyzetén a rendszeres kávéfogyasztás: a Kaliforniai Egyetem kutatása szerint a mindennapos kávéivás csökkenti a probléma kialakulásának esélyét, és nem növeli, ahogyan azt korábban gondolták – olvasható az egyetem sajtóközleményében.

Minden egyes extra napnyi kávé (azaz plusz egy olyan nap, amikor fogyasztott valaki kávét) 3 százalékkal csökkentette a szívritmuszavar kialakulásának esélyét. A JAMA Internal Medicine tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint annak ellenére, hogy sokan nem ajánlják a kávéfogyasztást azoknak, akik rizikófaktorokkal rendelkeznek, a szívritmuszavar kialakulása és a kávéfogyasztás között még soha nem állapítottak meg komoly, megdönthetetlen összefüggést. A mostani kutatás pedig éppen az ellenkezőjét mutatja.

Sőt, a mérsékelt kávéfogyasztásról korábban többször derült már ki az is, hogy gyulladáscsökkentő hatása lehet, ami viszont számos betegség kialakulásának esélyét csökkenti.

A kutatásban 386258 kávéfogyasztó vett részt, a kutatók azt vizsgálták, vajon megnöveli-e a kávéivás a szívritmuszavarok kialakulásának esélyét, illetve hogy van-e olyan genetikai különbség, ami ezt befolyásolhatja. A résztvevőket 4 év után újra kikérdezték és megvizsgálták.

Ez idő alatt az alanyok 4 százalékánál jelent meg szívritmuszavar, és nem találtak összefüggést a koffeinfogyasztás és a rendellenesség kialakulása között még azoknál sem, akik szervezete gyorsabban bontotta le a koffeint. A magasabb mennyiség fogyasztása azonban csökkentette a szívritmuszavar kialakulásának kockázatát.

A kutatók megjegyezték, hogy a kávéfajtákra nem kérdeztek rá a kutatásban, illetve a kérdőív saját bevallásos alapon működött, így lehetnek benne torzulások.

Borítókép: DIMITRI OTIS / GETTY IMAGES

Forrás: 24.hu

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all