Emberi végtagok újranövesztése? Kutatók most azt állítják, hogy nem is lehetetlen

Hihetetlennek tűnő gondolat, hogy egy balesetben elveszített végtag újra kinőjön. A tudomány legújabb állása szerint ez elvileg nem lehetetlen, igaz, messze még a megvalósulása.

A test korlátozott regenerációs képessége jól ismert, azonban ezen túl lehet lépni, amennyiben teljesülnek bizonyos feltételek – írja a ZME Science egy amerikai kutatásra hivatkozva. A Development Biology folyóiratban új eredményeket közöltek ugyanis, amelyek megkérdőjelezik azt a jelenlegi hiedelmet, hogy az emlősök csak meghatározott mértékig tudnak regenerálódni, és ez a természetes képesség csak az olyan szövetekre korlátozódik, mint a bőr, vagy az olyan szervekre, mint a máj.

A Texas A&M School of Vaterinary and Biomedical Science kutatói már több éve foglalkoznak e témával, s bizonyították, hogy az emlősök valóban képesek regenerálni az elveszett szöveteket, ha a megfelelő feltételek teljesülnek.

Vannak olyan állatok, például a szalamandra, amelyek képesek összetett struktúrákat regenerálni, teljes csontokat, ízületeket vagy végtagokat, ha ezek megsérülnek vagy elvesznek. Emiatt a tudósok már jó ideje tanulmányozzák az ilyen fajokat, hogy megértsék, hogyan működnek ezek a regenerációs mechanizmusok, és hogy másolhatók-e az embernél. E kutatók eddigi általános következtetése az volt, hogy az idegek jelentik a kulcsot a végtagok regenerációjához. Bár ez igaz lehet a szalamandrákra és más fajokra, nem feltétlenül igaz az emlősökre, idézi a ZME Science a kutatókat. Korábbi munkájuk során megállapították, hogy az emlősök regenerálódásához elengedhetetlen a mechanikai terhelés (azaz hogy erőt fejtsünk ki az érintett területen vagy azzal együtt), és az idegek hiánya nem gátolja ezt a potenciális regenerációs képességet.

Ennek bizonyítására olyan technikát vetettek be egérkísérleteikbe, amilyet a NASA is használ a gravitáció nélküli környezet hatásának vizsgálatára. Hátsó végtagjuk felfüggesztése során a kísérleti állatok nem tudtak nyomást gyakorolni az érintett végtagjaikra, és bár sok idegük volt, sérült ujjhegyeik nem tudtak regenerálódni. Amint a terhelés visszatért, néhány hét eltelte után elkezdődött a regenerálódás.

Egy nyomon követési tanulmányban a csapat bizonyította, hogy ehhez a regenerációs folyamathoz nincsen szükség funkcionális idegkapcsolatokra, mindaddig, amíg nyomást gyakorolnak, bár ebben az esetben a folyamat „kicsit lassabban” fog végbe menni.

Számos vizsgálatot végeztek szalamandrákkal, amelyek azt bizonyítják, hogy ha eltávolítják az idegeiket, képtelenek a regenerálódásra. Azonban az emberi végtagok regenerálása nem igényel idegeket, hanem sejtszinten is előidézhető – vélik a kutatók. Tehát a szalamandráknak valószínűleg idegekre van szükségük a regenerálódáshoz. Viszont az emberek esete jobban hasonlít az egeréhez.

Ezek az eredmények, amellett, hogy megkérdőjelezik a korábbi feltételezéseket az emberi regenerációval kapcsolatban, reményre adnak okot. Ha ugyanis nincsen szükség idegekre ennek a folyamatnak a kibontakozásához, az azt jelentheti, hogy maguk az idegek olyan szövetek lehetnek, amelyeket testünk képes regenerálni. Bár a tényleges emberi regeneráció még nagyon messze van, azonban az eredmények azt mutatják, hogy ez lehetséges – összegzik a kutatók.

Forrás: HVG