Irán nekilátott az internet módszeres szabotálásának, cserébe már 2000 állami kamerát sötétített el az Anonymous

Jelentős fennakadásokat tapasztal az internetelérésben Irán lakossága. Az országban egyre hevesebb tüntetések zajlanak. A kormányzat a hasonlóan kritikus helyzetekben bevett szokás szerint blokkolni kezdte a közösségimédia-platformokat.

Egy hete, a 22 éves Mahsa Amini halála óta zajlanak Iránban az erkölcsrendészet és vallási elvekre hivatkozva szigorú állami szabályok ellenes tüntetések. A nő azután halt meg – tisztázatlan, de erős hatósági erőszakra utaló körülmények között –, hogy az erkölcsrendészet őrizetbe vette, amiért nem volt teljesen eltakarva a haja.

Iráni állami médiajelentések szerint legalább tizenheten haltak meg, az oslói székhelyű Iran Human Rights civil szervezet szerint pedig legkevesebb 31 polgári személy vesztette életét az iráni kormányellenes tüntetéseken a megmozdulások kezdete óta. Az Egyesült Államokban élő Maszih Alinedzsád iráni újságíró-aktivista csütörtök éjjeli twittjében több mint 40 halálos áldozatról írt.

A Szabad Európa Rádió iráni platformja, a Radio Farda azt jelentette, hogy a megmozdulások már több mint 50 városban zajlanak. Vélhetően a terjedésükhöz igazodva, az érzékenyebb területeken és időszakokban nyúl az állami gépezet a netelérés korlátozásának eszközéhez, hogy megakassza a tüntetések szervezését.

A globális hálózatfigyelő NetBlocks az elmúlt napokban többször is jelentős forgalomkorlátozásokról adott hírt az iráni mobilszolgáltatók hálózatán.  Irán nekilátott a Meta rendszerébe tartozó, kommunikációra is használható platformok blokkolásának, így a WhatsApp és az Instagram elérését is zavarják. Mindig ott, ahol „szükséges”, a The Guardian szerint Teheránban és Kurdisztán tartományban legnagyobbak a gondok. A WhatsApp szerda délután a Twitteren erősítette meg: náluk nincs probléma, ők nem blokkolják az iráni számokat.

Az Anonymous-hackercsoport kedden éjjel jelentette be, hogy elindítja az Irán-hadműveletet. Ahogy arról csütörtökön hírt adtunk, a válaszcsapás után sorra esnek el a kormányzati weboldalak.

A csoport csütörtökön előbb azt közölte, hogy tagjai 300 térfigyelő kamera fölött vették át az irányítást. Estére már 2000 kamerát tettek használhatatlanná – jelezték Twitteren.

!!!!

Forrás: HVG