szombat, február 04, 2023

Az amerikai kutatók olyan eljárást fejlesztettek ki a hologramok megjelenítésére, ami minimális erőforrást igényel.

Miután Gábor Dénes 1947-ben feltalálta a holográfiát, arról sokáig csak a tudományos és szakmai lapokból lehetett hallani. A fejlesztés csak az 1960-as években kapott nagyobb nyilvánosságot, onnantól pedig a sci-finek köszönhetően a popkultúra részévé vált.

A tudományos-fantasztikus történetek szerzői sokáig úgy gondolták, hogy egész szobákra és hatalmas gépekre van szükség ahhoz, hogy megjelenítsünk egy hologramot. Mindez a technológia azon szintjén még érthető volt, mostanra azonban egyértelművé vált, hogy jóval kisebb eszközök is elegendők ehhez. Akár az okostelefonunk is.

Majdnem két évvel ezelőtt az amerikai Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) tudósai áttörést értek el a téma kutatásában, azóta pedig tovább is sikerült lépni ezen a téren – számolt be róla az IFLScience. Az új eljárásukat tenzor-holográfiának nevezték el. Az ezzel kapcsolatos tanulmányt a Light: Science & Applications című folyóiratban publikálták.

A szakemberek egy olyan megoldást készítettek el, ami rendkívül alacsony erőforrást igényelve mutat valós idejű 3D-s hologramot. A kutatók szerint ehhez kevesebb mint 1 MB szükséges a tárhelyből.

Mindez igen komoly eredmény, a hologramok számítógépes előállítása ugyanis elviekben rendkívül erőforrásigényes feladat. Mivel minden képpontnak más a mélysége, ezeket külön ki kell számolni, ami növeli a feladat komplexitását.

Az MIT szakemberei ezért egy olyan neurális hálózatot készítettek, aminek megmutattak 4000, számítógépek által generált képet, valamint az azokhoz tartozó hologramot. A gép ezután már olyan jól tudott hologramot készíteni, hogy az még a csapatot is meglepte. A rendszer olyan alacsony erőforrással állította elő a hologramokat, hogy azokat akár egy okostelefon is meg tudná jeleníteni. Mindez újabb lehetőséget ad a kiterjesztett valóság alkalmazására.

Forrás: HVG

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all