szombat, február 04, 2023

Eredetileg mp3 lejátszót kértek tőle, de rájött, hogy nem abban van a pénz. A XX. század utolsó évében a CeBIT német ipari vásáron fura eszközt mutatott be a Trek2000 nevű szingapúri vállalat. Egy műanyag tokba zárt memóriacsip volt, akkora csak, mint egy csomag rágógumi, és az egész egy USB-csatlakozóban végződött. Nem kellett neki külön meghajtó, mint az akkoriban elterjedt flopilemezeknek, viszont nyolc megbájtnyi adat fért rá. Ez volt a flashmeghajtó vagy USB-memória, vagy még szélesebb körben ismert nevén a pendrive.

A pendrive megjelenése a kilencvenes éveket uraló flopik korszakának végét jelentette. A ma már csak a mentés ikonban visszaköszönő mágneses lemezkéket az IBM fejlesztette a hatvanas évektől kezdődően. Méretük 8 colosról, 5¼-colorra, majd 3½ colosra csökkent, de kapacitásuk mindössze a 1,44 megabájtot érte el, ami kemény és nagyon kényelmetlen korlát volt, és amiről 

AZ TUD JÓKAT MESÉLNI, AKI VÉGZETT OPERÁCIÓS RENDSZERTELEPÍTÉST
TÖBB TUCAT FLOPIRÓL.

Egyik potenciális megoldás volt az Iomega által fejlesztett Zip drive, ami már 750 megabájtot kezelt, de ez egy drága és továbbra is drabális meghajtó volt, amely nem tudott széles körben elterjedni.

A zsebre rakható, kulcscsomóra akasztható pendrive igazi forradalom volt, de a feltaláló és a Trek2000 vezetője, Henn Tan mégsem lett hardveres legenda, mint az egeret feltaláló Douglas Engelbart vagy mint Steve Jobs. Az, hogy nem így történt, az ezredforduló pörgő technológiai szektorának viszonyaiból következett. 

Tan meghajtóját a Toshiba és a Verbatim is licencelte, de a legtöbb esetben minden további nélkül lemásolták.

1999 áprilisában az izraeli M-Systems adott be szabadalmi kérvényt Universal Serial Bus-alapú flashmeghajtó architektúra néven. A szabadalmat 2000 novemberében meg is kapták, az IBM hozta forgalomba a csúnyasztikus DiskOnKey néven. Idővel az IBM is kezdte úgy vélni, hogy a fejlesztés bizonyos aspektusai miatt nekik is járna szabadalom, de közben már Malajziából és Kínából is bejelentkeztek a feltalálói címre. 

A helyzet az – ahogy a technikai forradalmaknál nem ritka –, hogy gyakorlatilag 

MINDENKINEK IGAZA LEHET.

A pendrive megalkotásához az alkatrészek a kilencvenes évek közepétől mind megvoltak, létezett már a flashmemória, az USB-szabvány, és a multimédia és a web folyamatos terjedésével egyre nagyobb igény volt a nagyobb fájlok mozgathatóságára. A potenciális feltalálók közül viszont leginkább kerekként és tanulságosként Henn Tan története világlik ki.

Mindig csak a szórakozás

Tan tinédzserkorát szakadt farmerban lógta végig a szingapúri rockerekkel, utána két évre behívták katonának. Leszerelése után egy nyugatnémet cég gépkezelője lett, ennek háttere, hogy Szingapúr a hetvenes évek elején hatalmas iparosítási programot indított, aminek eredményeként rengeteg hightech-céget sikerült az országba csábítani, egyebek között az amerikai General Electricet, a Hewlett Packardot, a Texas Instrumentset vagy a japán NEC-t és Matsushitát. 

Tan 1980-ban már a Sanyo regionális sales menedzsere volt. A céget 1995-ben hagyta ott, és egymillió dollárért megvásárolta az elektronikai alkatrészekkel kereskedő családi céget, a Treket. 

A kilencvenes éveknek ez a szakasza 

A PERIFÉRIÁK TOBZÓDÁSÁRÓL SZÓLT.

Megjelentek az első laptopok, kellettek a rádugható egerek, nyomtatók, modemek és tárhelyek. Ezekhez az alkatrészeket és csipeket itt, Délkelet-Ázsiában gyártották, Hongkongban, Malajziában, Tajvanon és Szingapúrban.

Tan útja még így sem volt egyszerű. 1998-ban érte el, hogy a Toshiba felvegye hivatalos partnerei közé a Treket mint tervezőcéget, a Toshiba pedig egy mp3-lejátszót szeretett volna. Évekkel járunk az első Apple iPod megjelenése előtt, de az első lejátszók ekkor kerültek piacra – a flashmemóriát kifejlesztő Toshiba (Fudzsió Maszuoka, 1980) természetesen nem maradhatott ki ebből.

Tanban ekkor született meg a gondolat, hogy a Toshiba egy zenelejátszóval nem fog igazán sok pénzt kaszálni, sokkal nagyobb piaca lenne egy még egyszerűbb eszköznek, amivel adatokat lehet tárolni és mozgatni. Megcsinálta a kért mp3-lejátszót, de közben nekilátott a pendrive-nak. Már csak azt a nem triviális feladatot kellett megoldania, hogy az USB-csatlakozót és a memóriát egy olyan firmware-rel egyesítse, amely lehetővé teszi, hogy különböző operációs rendszerek háttértárként felismerjék. Tan és kollégái minden korábbi tapasztalata benne volt, hogy végül pár hónappal a CeBIT előtt elindították a szabadalmaztatást, és útnak indultak termékükkel.

46894174 15e5edf09355154b64cb0ae179a6d08a wm

A Trek végül beperelt egy csomó céget, amely engedély nélkül másolta a pendrive-ot. Az eredmények vegyesek voltak. Szingapúrban győzött, az Egyesült Királyságban veszített, Kínában kiegyezett a sencseni Netackal, akik azt állították, hogy nemcsak a pendrive-ot, de a flashmemóriát is ők találták fel. Sencsen akkoriban a hamisítás globális fővárosa volt, és a kínai hivatal végül tényleg a Netacnak ítélte a szabadalmat az országban.

A pendrive-ok globális piaca 2021-re elérte a hétmilliárd dollárt. A Trek közben további újításokkal próbálkozott, például a wifihez hasonló, elektronikus eszközöket összekötő USB-perifériával. A szabadalmi pereskedésekből azonban nem jöttek ki jól, és Henn Tan addig zsonglőrködött cége könyvelésével, hogy lebukott a csalással, és 2022 augusztusában börtönbe került. Azóta fia, Wayne Tan vezeti a céget.

Az egykori szingapúri kis rockerből így lett a hardverek történetének tragikus hőse/antihőse, aki abba bukott bele, hogy nem tudta elengedni forradalmi ötletét.

Forrás: Index

 

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all