A női mestertolvajok, akiktől rettegett egész London

A szervezett bűnözést és a maffiát alapvetően férfi műfajként kezeli a közvélemény évszázadok óta, leginkább tapasztalati alapon, és jogosan – azonban a történelem során akadtak kivételek ez alól.

Az egyik legismertebb ilyen a 18. századból indult, és egészen az 1950-es évekig aktív, Negyven Elefánt más források szerint Negyven Tolvaj nevű, kizárólag nőkből álló londoni bűnbanda volt.

A kifejezetten lopásra szakosodott bűnszervezet két helyről kapta a nevét: egyfelől London déli részének kifejezetten szegény részéből, az Elephant and Castle térségből származtak, másfelől ide-oda botladozó, lomha elefántra hasonlított a mozgásuk, ahogy az ellopott, sokszor nehéz szajréval elhagyták a tetthelyet.

A legismertebb vezetőjük Alice Elizabeth Black volt, akit Alice Diamondként, Gyémántos Annie-ként vagy szimplán csak a Negyven Tolvaj Királynőjeként ismertek, és baráti kapcsolatot ápolt azzal a Maggie Hill-lel, aki az 1920-as évek brit szervezett bűnözése arcának, Billy Hillnek volt a testvére. Gyémántos Annie valamikor 1915 környékén lett a bűnbanda vezetője, mindössze 20 évesen. Romantikus szálak fűzték az Elephant and Castle-i maffiát vezető testvérpár egyik tagjához, Bert McDonaldhoz, így védelmük is volt. Annie elképesztő szegénységben nőtt fel, apja egy alkoholista, analfabéta, kisstílű tolvaj volt, és hét másik testvérével nyomorogtak ugyanabban a lembethi munkásszállóban, ahol az ifjú Charlie Chaplin is felnőtt.

 

 Alice Diamond – Forrás: National Archives

A Negyven Elefánt a két világháború közti időszakban volt a csúcson. Rendszeresen jártak London gazdagabb bevásárlóutcáiba vagy a West Endbe ékszer- és ruhaboltokat kirabolni, majd amikor kezdték felismerni őket, kisebb vidéki és part menti városokba tették át az akcióikat. Férfi kollégáik kifejezetten tisztelték őket jólszervezettségük, kreativitásuk és leleményességük miatt, és egy időben annyira jól ment nekik, hogy megsarcolták a kisebb helyi bűnbandákat is, azt pedig, aki pedig elmulasztotta befizetni nekik a védelmi pénzt, elrabolták és megverték. A nők annyira ügyesek voltak, hogy korabeli rendőri beszámolók szerint több ezer font értékben loptak ékszereket és ruhákat anélkül, hogy akár egyetlenegy tagjuk is lebukott volna.

Annyira kemény nők hírében álltak, hogy bandaháború esetén simán leálltak ökölharcra férfi bűnözőkkel is. Maga Gyémántos Annie volt a legkeményebb, aki gyakran gyémántberakásos gyűrűkkel az ujjain állt be verekedni. Innen is kapta a gúnynevét.

Az akcióikat nagyon alaposan megtervezték, minden bolti rablást úgy követtek el, hogy ketten voltak bent, ketten kint, és még erősítésre is készültek, ha esetleg megérkeztek a rendőrök. Emellett számos ügyvédet fizettek, hogy megúszhassák a kisebb-nagyobb balhékat, és egy egész országot behálózó rendszert alakítottak ki, hogy a lopott ruhákat és ékszereket el tudják adni anélkül, hogy lenyomozhatók legyenek.

Több bevált trükköt alkalmaztak a rablásoknál. Az egyik legalapvetőbb az volt, hogy a ruháikat titkos, rejtett zsebekkel alakították át, és kihasználták a kor erkölcsösségét, vagyis azt, hogy a férfiakkal ellentétben a nőket csak tisztes távolságból figyelték vásárlás közben, ruhapróbánál magukra hagyták őket, így könnyebb volt lopniuk, majd gond nélkül lelépniük a helyszínről úgy, hogy a szoknyájuktól a kalapjukig minden ruhadarabjuk valami lopott holmit rejtett. Előfordult sokszor olyan is, hogy kifejezetten egy-egy bolthoz igazították a ruháikat, hogy azokban el tudják rejteni a kiszemelt szajrét. Egy idő után még bátrabbá váltak, és hamisított ajánlólevelekkel bejárónőknek adták ki magukat gazdag arisztokraták házában, hogy aztán könnyedén meglépjenek mindenféle értékkel és drága holmikkal.

Egyes beszámolók olyan esetekről is tudnak, hogy az egyik bandatag műkart épített a ruhaujjába, hogy a rendes, elbújtatott karjával könnyebben és kevésbé feltűnően tudjon lopni, egy másik pedig egy méretes zsákot rejtett a szoknyája alá, amiben a lebukásakor negyven különböző lopott tárgyat találtak.

 

 Gertrude Scully és Bertha Tappenden a rendőrségi fotókon. A két nő és Diamond egy férfit kaszaboltak össze borotvával, miután az apró termetű bolti tolvaj, Tappenden berúgta az ajtót, ami mögött a férfi tartózkodott. Súlyos testi sértés miatt tartóztatták le őket – Forrás: National Archives

Korabeli leírások gyakran ámuldoztak az Elefántok miatt. A 180 centi magas, csinos nőket gyakran jó kiállásúként jellemezték, ami azért is lehetett, mert általában előkelő ruhákat hordtak ugyan, de a gúnyák képzett, utcai harcokban edződött nőket takartak, akik a ruhájuk derekánál pengéket rejtettek el. Hasonló módon, mint a Peaky Blinders (Birmingham bandái) tévésorozatból ismert bűnözők, akik a sapkájukba rejtették a pengéket, szükség esetére.

Egy idő után annyira profivá váltak, hogy gyors autókat vásároltak maguknak, hogy elmenekülhessenek a rendőrök elől vagy a helyszínről, és a vasúti hálózatot kihasználva gond nélkül szállították a szajrét egyik helyről a másikra. Az egyik hírhedt bandatag is ekkor került a képbe. A brit közbeszédben csak Rövidhajú Banditaként ismert Lilian Kendall annak a Ruby Sparksnak volt a szeretője és ilyen akcióknál a sofőrje, aki az egyik legismertebb angol bűnöző volt a 20. század elején. Akkora vagyont halmoztak fel a rablásaikkal, hogy sok nő simán eltartotta az otthon munka nélkül vagy éppen börtönben sínylődő férjét. Fontos megemlíteni, hogy a Negyven Elefánt tagjai nem házasodhattak vagy kezdhettek kapcsolatot csak úgy akárkivel, ehhez mindig kellett a vezetőség beleegyezése is.

Az 1920-as években aztán berobbant a Bright Young Things nevű mozgalom, amelyet az Nlc remek cikkében Ragyogó Ifjaknak fordítanak. Ezek a jómódú, művész- vagy arisztokrata családból származó, kihívóan öltözködő, rengeteg alkoholt és drogot fogyasztó fiatalok hatalmas beöltözős bulikat tartottak, és fittyet hánytak az akkori társadalmi elvárásokra. Ezt a már említett Nlc-cikk írta le a legjobban:

„A Ragyogó Ifjak úrigyerekek voltak, arisztokrata és művészcsaládok sarjai, unatkozó örökösnők és züllött divatfik, akik folyamatos botrányokkal, végletekig tolt hedonizmussal és feltűnő külsőségekkel lázadtak a Nagy Háború utáni Anglia merev, szertartásos és szürke unalma, valamint a szüleik-nagyszüleik viktoriánus erkölcsei ellen.”

Ebben a közegben szabályosan lubickoltak az Elefántok, rengeteg pénzt költöttek hatalmas partikra, és úgy éltek, mint a filmsztárok. Közben gyakori volt, hogy elcsavarták a tehetősebb férfiak fejét, aztán megzsarolták őket, hogy ha nem fizetnek, akkor kiteregetnek mindent a sajtónak és a családjaiknak.

Az Elefántoknak abból a szempontból könnyebb volt, hogy ha elkapták is őket, a férfiaknál jóval enyhébb büntetést kaptak. Általában büntetőmunkára vagy maximum három év elzárásra ítélték őket, szóval ahogy elhagyták a fegyházat, mert mentek is vissza a bűnszervezetbe. Az egyik ilyen híres példa egy Ada Wellman nevű nő, akit először 1921-ben tartóztattak le a banda tagjaként, majd amikor 1939-ben ismét lecsukták, ugyanúgy a Negyven Elefánthoz tartozott.

A Negyven Elefánt végnapjai akkor kezdődtek el, amikor 1925-ben lecsukták (mindössze 18 hónapra) Gyémántos Annie-t, és helyét a már említett Lilian Kendall vette át ugyan, de a bűnszervezet karizmatikus vezető nélkül maradt. Sok történész és kriminológus ehhez köti a szervezet végét, és bár még évtizedekig aktívak maradtak, a Negyven Elefánt nem tudott fennmaradni. Különösen érdekes azonban, hogy mi vezetett a rafkós Gyémántos Annie letartóztatásához.

 

 Lilian Rose Kendall – Forrás: National Archives

Mint korábban írtuk, hogy a vezetőség beleegyezése nélkül tilos volt házasodni, ezt mégis megszegte az egyik bandatag. Annie és jobbkeze, Maggie Hill támadást indított a friss házaspár ellen, női bűnözők tucatjai jelentek meg Lambethben betondarabokkal, husángokkal és törött üvegekkel, hogy bosszút álljanak a sérelmeiken. A Lambethi ütközet néven elhíresült tömegverekedésnek végül a rendőrség vetett véget, és azzal a lendülettel került börtönbe Annie és Hill is.

A szervezetlenség miatt egyre több tagot zártak börtönbe vagy gyilkoltak meg, az 1950-es évekre pedig már annyira profi biztonsági technológiával védték az üzleteket, hogy egyre kevésbé érte meg bolti lopásokból és betörésekből élni. Végül szép lassan mindenki elszivárgott a Negyven Elefántból. Gyémántos Annie már a börtönből elkezdett bordélyházat üzemeltetni, majd szabadulása után visszavonult. 1952-ben sclerosis multiplex miatt halt meg 55 évesen.

A Negyven Elefánt története – különösen a Peaky Blinders elképesztő sikere után – egyértelműen filmért vagy tévésorozatért kiált. 2016-ban fel is röppentek a hírek arról, hogy Marnie Dickens a BBC3-nak készít sorozatot az 1920-as évekbeli női bűnszervezetről, de azóta semmit nem hallani erről a projektről. Amiről viszont hallani, az a nemrég bejelentett A Thousand Blows nevű tévésorozat. Ezt a Disney rendelte be, az alkotója pedig nem más, mint Steven Knight, a Peaky Blinders atyja. Az 1920-as években játszódó történet egy jamaicai bevándorlóról szól, aki belekeveredik a londoni kesztyű nélküli ökölvívás alvilágába. Itt pedig nem más fedezi fel őt, mint Mary „Polly” Carr, a Negyven Elefánt korábbi vezetője, akit éppen Gyémántos Annie váltott később. A hatrészes drámasorozat lehet az egyik első olyan modern tévés produkció, amely foglalkozik majd a Negyven Elefánt történetével és hátterével.

Borító:  Áruházi tolvaj egy korabeli metszeten – Forrás: Wikipedia 

Források: Wondrium Daily, History Girls, Crime Wire, Guardian

Forrás: Telex