A legújabb kísérletek szerint a patkányok is képesek arra, hogy elképzeljenek bizonyos helyzeteket, és szükség esetén elő is tudják hívni az agyukból az ehhez kapcsolódó információkat.
Szinte mindegy, mi a téma, az emberi agy rengeteg olyan képet képes előállítani, amely valójában csak az illető fejében történik meg. Ezt nevezik képzelőerőnek, és úgy tűnik, a patkányok is rendelkeznek vele – írja a The Guardian az amerikai Howard Hughes Medical Institute Janelia Research Campus tudósaira hivatkozva.
Nemrég arra jutottak, hogy a patkányok pusztán a gondolataikkal képesek navigálni egy korábban látott térben, ami arra utal, hogy lehet valamiféle képzelőerejük.
A Science-ben megjelent tanulmány első szerzője, Csunghszi Laj szerint ez az első eset, hogy sikerült kimutatni: az állatok tetszés szerint képesek rugalmasan aktiválni az aktuális pozíciójuktól távol eső helyek agyi leképezését. A tudós úgy látja, mindez egy bizonyos fokú képzelőerő alappillére, ami lehetővé teszi, hogy egy adott helyzetben a múltba vagy a jövőbe tekintsünk.
Az agy hippokampusza egyfajta mentális térképet tartalmaz, amely korábban megismert helyekhez tartozik. Amikor az egyén meghatározott helyen mozog egy ilyen környezetben, bizonyos neuronok rendkívül aktívak az agyban. Az emberek azonban arra is képesek, hogy tetszés szerinti időpontban bármilyen helyet elképzeljenek, ahol már korábban jártak.
Hogy kiderüljön, a patkányoknak is van-e ilyen képessége, a szakemberek egy agy-számítógép interfészt használtak. A patkány agyába elektródákat ültettek, majd egy futógömbbe helyezték az állatokat, egy virtuális valóságot (VR) megjelenítő környezetben. A képernyőn egy célt mutattak, ami felé futniuk kellett.
Amikor elérték az adott célpontot, a kísérleti patkányok jutalmat kaptak, majd a folyamatot megismételték velük. Ekkor rögzítették az agyi jeleket, majd átkonvertálták azt a VR-környezetre. Ezután kivették a labdát, így a patkány csak a képzelőerejét tudta használni arra, hogy kitalálja, hova kell mennie.
A kutatók 100 ezredmásodpercenként frissítették a VR-kijelzőt, és úgy találták, hogy a patkányok el tudnak jutni egy adott helyre úgy, hogy csak a képzelőerejüket használják.
Forrás: HVG