hétfő, december 17, 2018
728x90 EU Imagery

A közelmúlt eseményeivel összefüggő megnövekedett feladatmennyiség (fokozott határvédelem, FINA-világbajnokság), valamint az állandósult létszámhiány rendkívüli mértékben terheli a rendőrség állományát, ezt írta egy hivatalos beszámolóban Kőbánya jegyzője.

rendor

A nehézségeket nem csak ebben a budapesti kerületben vették észre, hanem az ország más részein is. A Magyar Nemzetnek megszólaló Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára elmondta: a magyar-szerb határon szolgálatot teljesítő több ezer rendőr jelentős részét más megyékből vezényelték át, ezért az ő munkájukat az otthon maradóknak kell elvégezniük. Emiatt sokan túlóráznak.

A lap kitér arra is, hogy drasztikusan megnövekedtek a túlóraköltségek: míg 2014-ben 7,53 milliárd forint ment el a hivatásos állomány túlszolgálatára, addig 2016-bn már 16,57 milliárd forint. 2017 első felében ez a szám 11,1 milliárd forint volt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerint nincs gond a létszámmal, mindenhol el tudják látni a feladatukat.

Forrás: 24.hu/Fotó: MTI/Kovács Tamás

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all