Magyarország a lista alján kullog az OECD egészségügyi kutatásában

A párizsi székhelyű nemzetközi gazdasági szervezet publikálta azokat az adatsorait, amik a születéskor várható élettartamra, az egy főre jutó egészségügyi kiadásokra és a vezető halálokokra fókuszálnak. 

 A spanyol El País kiemelt helyen foglalkozik az adatokkal, nem véletlenül, Spanyolországban 83 évre emelkedett a születéskor várható élettartam, ezzel pedig Japán mögött (83,9 év) a második a vizsgált országok között. Az OECD-átlag 80,6 év, Magyarországon ez a szám 75,7 év. Mögöttünk csak Mexikó, Brazília, Lettország, Litvánia, Kolumbia, Oroszország, Indonézia, India és Dél-Afrika, a lista utolsó helyén az afrikai ország, ott a születéskor várható élettartam 57,4 év mindössze. A kutatás megvizsgálta az egy főre jutó egészségügyi kiadások összegét is (dollárban, a 2016-os évet vizsgálva), az Egyesült Államok vezet (9892 dollár / fő / év), az OECD átlag 4003 dollár, Magyarországon ennek a felét, 2101 dollárt költik, ami nagyjából 562 ezer forint. A vezető halálokokat tekintve Magyarországon a keringési rendszerrel összefüggő halálokokat említi első helyen a kutatás, a második a daganatos megbetegedések, ezt követi a légző rendszerrel összefüggő elhalálozás, valamint a külső okok.

Forrás: HVG