kedd, november 13, 2018
728x90 EU Imagery

November 7-én egy kifejezetten magyar sajtótermékeknek szánt pályázat jelent meg az amerikai külügyminisztérium honlapján.

 A felhívás célja, hogy olyan Budapesten kívüli sajtótermékeket (lap, rádió, honlap) találjon, amik az objektív tájékoztatást hangsúlyozzák, hazai és nemzetközi témákban is. A külügyminisztérium maximum 700 000 dollárt, vagyis nagyjából 190 millió forintot adna az egy darab nyertesnek. A cél az, hogy segítség ennek a lapnak, rádiónak vagy honlapnak a fenntarthatóságát, illetve hogy növeljék a közönségét. A kiírás 2018 májusától megvalósított projektekre adna pénzt, így a pénz a magyar választások után érkezne a céghez. A 444 azt írja, hogy a forrásaik szerint a pályázatnak köze van David Kostelancik amerikai ügyvivő beszédéhez, amit még októberben tartott Budapesten. Kostelancik kimondta, hogy Magyarországon a kormány nyomásgyakorlása miatt egyre csökken a független médiatermékek száma, a kormány kézi vezérléssel irányítja a felvásárolt médiumokat és újságíróit, illetve hogy a kormány állami hirdetésnek álcázott támogatásokkal segíti a hozzá hű médiát. Akkor a kormány szintén erős szavakkal reagált az amerikai beszédére.

Forrás: Index

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all