Mégsem Brüsszel az ellenség?

Azt azért túlzás lenne állítani, hogy minden vitás kérdésben megegyeztek volna az EU állam- és kormányfői.

Miközben itthon a Fidesz rutinból kvótázik és sorosozik, Brüsszelben, az EU tagállamok állam- és kormányfőinek szokásos téli csúcstalálkozója előtt szokatlanul kedélyes hangot ütött meg Orbán Viktor. A kormányfő azt követően állt ki Jean-Claude Junckerrel, hogy az Európai Bizottság („Brüsszel”) elnöke találkozott a visegrádi négyek vezetőivel és az olasz miniszterelnökkel. Az ellentmondás nem csak nekünk tűnt fel, de a Financial Times itteni tudósítójának is, aki a Twitteren hívta fel a figyelmet az ellentmondásra.

A tudósító arra utalt, hogy Orbán Brüsszelben azt mondta, nagyon hálás Junckernek, aki jó partner és nagyon kedves, pedig reggel még egy olyan videót posztolt ki Facebook-oldalára, indulóban a csúcsra, amelyben azt ígérte, „harcolni fog”, hátizsákjában pedig 2,3 millió ember véleményét viszi a találkozóra, „aki világossá tette, hogy nem akar Soros-tervet, és nem támogatja, hogy Brüsszel ilyen tervet hajtson végre”. Orbán szokatlan módon néhány órával később egy összevágott úti videót is kiposztolt a közösségi oldalra, amely már arról szólt, Magyarország mit tesz az unió határvédelméért és hogy ezzel kapcsolatban milyen tárgyalásokat folytattak Brüsszelben. 

A V4-ekkel folytatott tárgyalásról Jean-Claude Juncker is elégedetten nyilatkozott. A politikus kijelentette: az uniós határvédelem erősítését szolgáló, jelentős összegű felajánlás bizonyíték arra, hogy a visegrádi négyek szolidaritást mutatnak, és kiállnak Olaszország és más országok mellett. A bizottság elnöke az uniós állam- illetve kormányfők kétnapos csúcstalálkozóját megelőzően tartott V4-es találkozó után adott nyilatkozatában kiemelte: tovább kívánja erősíteni a visegrádi országokkal való együttműködést megbeszéléseken és egyeztetéseken keresztül, az esetleges félreértések tisztázása és elkerülése érekében.

A bizottság tájékoztatása szerint az októberi uniós csúcson minden tagállam egyetértett abban, hogy nagyobb mértékben járul hozzá az Afrikának nyújtandó támogatási alap hiányának megszüntetéséhez. Mostani felajánlásukkal a visegrádi országok teljesítették kötelezettségvállalásukat, amely egyértelmű szolidaritást és elkötelezettséget jelent az unió határain kívüli fellépéseinek támogatása és a bevándorlás kiváltó okainak kezelésére terén – áll a nyilatkozatban.

A visegrádi négyek azt vállalták, hogy az európai uniós és más, kétoldalú támogatási programokhoz nyújtott hozzájárulásaikon kívül 35 millió euróval (11 milliárd forint) támogatnak egy, az olasz kormány által vezetett és az Európai Bizottság együttműködésével létrejövő, a líbiai határok védelmét célzó kezdeményezést. Robert Fico szlovák miniszterelnök a tanácskozást követően kijelentette, a visegrádi országok szívesen ajánlanak fel további összegeket is a csütörtökön rögzített 35 millió eurós hozzájárulás mellett. Fico ugyanakkor azt is megerősítette: Szlovákia továbbra is elveti a kötelező kvótákra vonatkozó uniós határozatot.

© 
Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök üdvözölte a visegrádi országok felajánlását, de hozzátette, ez a döntés nem változtat a menekültek elosztásának rendszerén. Ezt az álláspontot támogatja a francia és a német vezetés is. Az EU-csúcs egyik fő témája a migrációs válság kezelése. Az alaphangot itt az adta meg, hogy Donald Tusk, az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács lengyel elnöke azt közölte: elvetné a kötelező elosztási kvóta rendszerét. Ezzel Lázár János is egyetért: a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón fontosnak nevezte, hogy két év után először elhangzott egy uniós vezető szájából: a kvóta megosztó és alkalmatlan eszköz a migrációs válság kezelésére. A csúcs másik fontos témája az uniós védelmi együttműködés, pénteken pedig a huszonhetek   jóváhagyhatják azt, hogy megkezdődjön a tárgyalás az Egyesült Királyság és az EU viszonyának Brexit utáni jövőjéről, illetve hogy a kilépés után két év átmeneti időszak következzen, hogy legyen idő egy szabadkereskedelmi megállapodás kialakítására.

Forrás: HVG