Raoul Wallenberg Egyesület: „Nyugtalansággal tölt el minket, hogy egyes kormányzati intézkedések nem csökkentik, inkább növelik a megosztottságot és félelmet”

A Raoul Wallenberg Egyesület az alábbi közleményt adta ki:

„Elköszönt 2017-től a Raoul Wallenberg Egyesület. Beszámolt elvégzett munkájáról és kiemelt olyan társadalmi tényeket, amelyek mielőbb kezelendők.

2017-ben az egyesület a névadó személyének és tevékenységének népszerűsítésén, kutatásán túl fellépett a gyűlöletbeszéd, a gyűlöletkeltés, az idegengyűlölet, valamint az antiszemitizmus és rasszizmus verbális megnyilvánulásai, cselekedetei kapcsán. Kiemelt feladatunk a Wallenberg nyomán országos vetélkedő, a nappali egyetemi képzésünk, az angol-magyar nyelvű kiállításunk bemutatása,valamint a különböző megemlékezéseknél a nemzeti emlékezet ébrentartását, a fiatalok ismereteinek bővítését és a témakörben folytatott széleskörű egyeztetéseket, vitákat. Sikernek tartjuk rendezvényeinken tapasztalható érdeklődést, az aktivitást és az együttműködési készséget, mind a kormányzat, mind az állampolgárok részéről. A fentiek mellett sajnálatos tény, hogy növekszik az idegengyűlölet, a társadalmi megosztottság és a jövedelmi különbség, egyes társadalmi csoportok, rétegek leszakadása. Nyugtalansággal tölt el minket, hogy egyes kormányzati intézkedések nem csökkentik, inkább növelik a megosztottságot és félelmet.

A választások közeledtével a nézetkülönbségek felerősödhetnek és nem kellően átgondolt lépésekhez vezethetnek. Ilyeneknek gondoljuk az ellenségeskedést erősítő plakátokat, a minősítések megalapozottságának hiányát, a migráció és a menekültkérdés összemosását. Sokan ezen lépések miatt a politika és a demokrácia megkérdőjelezéséig is eljutnak. Sajnos az ellenségkeresés, a gyűlöletkeltés már a történelem különböző – nem túl dicsőséges – szakaszaiban is csak átmeneti »sikerekhez« vezetett. Egyesületünk – mint civil szervezet – számára elfogadhatatlanok a civil szervezetek korlátozására vonatkozó egyre szaporodó intézkedések.

Kezdjük az új évet az összefogást erősítő gesztusokkal, mind kormányzati, mind állampolgári részről! Ne hagyjuk a demokratikus jogaink korlátozását, az ezzel összefüggő kéréseket ne minősítsék nemzetmegosztó tetteknek, hanem társadalmi kommunikációs szükségletnek. Ne adjunk teret a szélsőségeknek, az nem erősíti, hanem gyengíti a közös gondolkodás és fellépés lehetőségét, hatékonyságát.”

Forrás: Herczeg Márk/ 444.hu