Ha az ENSZ migrációs csomagjának első tervezetében nem lesz elmozdulás pozitív irányba, Magyarország álláspontja felé, elindítják Magyarország kilépési folyamatát a tárgyalássorozatból - mondta Szijjártó Péter külügyminiszter sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A tárcavezető kiemelte: utasítást kapott a kormánytól, hogy február 5-én, amikor megjelenik a csomag első tervezete, vizsgálja meg azt, és ha az olyan migrációpárti lesz, mint az alapjául szolgáló deklaráció és ENSZ-főtitkári nyilatkozat, indítsa el az ország kilépését a tárgyalásokból. Hangsúlyozta: a 2016-ban elfogadott deklaráció alapján kellene kormányközi tárgyalássorozatnak kezdődnie februárban, és az év végén kellene elfogadni a csomagot, de még meg sem indult a tárgyalás, a főtitkár máris kihirdette az eredményt.

Azt is mondta: nincs döntés, amely korlátozná a tranzitzónákba belépők számát, csak egy dolog szab határt a számuknak, és ez a kapacitás, mert minden kérelmet alaposan meg kell vizsgálni. (A Migration Aid a múlt héten közölte: a kormány úgy döntött, hogy a lehetséges minimumra csökkenti azoknak a háborús övezetekből érkező embereknek a számát, akik beadhatják a menedékkérelmüket a tranzitzónákban. Napi egy fő kopogtathat tehát - a kormányfő megfogalmazásával - türelmesen az ország ajtaján.)
Forrás: Népszava