Meggyőzték a kormányt: 20-ból 18 metrómegálló akadálymentes lesz

A MEOSZ közlése szerint a kormány és a főváros képviselőivel folytatott egyeztetésen elérték, hogy az M3-as metró 20 állomása közül 18 akadálymentes legyen. Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke elmondta, Tarlós István főpolgármester ígéretet tett arra, hogy a főváros saját erőforrásból a Kálvin téri megálló mellett további öt megálló akadálymentesítését magára vállalja. A MEOSZ ezzel elérte, hogy a 20 megállóból 18-at akadálymentesítsen a főváros.

 A szövetség azonban változatlanul elkötelezett a teljes körű akadálymentesítés mellett – közölték. "Méltányoljuk a főváros és a kormány mozgássérültekért, idősekért és kisgyermekes családokért tett lépéseit, ugyanakkor szövetségünk továbbra is kiáll amellett, hogy a fogyatékossággal élő személyek közlekedéshez, illetve hozzáféréshez való joga emberi jogi kérdés. Ennek szellemében harcol tovább a teljes körű akadálymentesítés megvalósulásáért, azért, hogy a Pöttyös utcai és az Ecseri úti megállók is egyenlő eséllyel hozzáférhetőek legyenek" – mondta Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke. A megbeszélést követően a MEOSZ további egyeztetést kezdeményezett a fővárossal a teljes körű akadálymentesítésre vonatkozó műszaki tervek megismerése végett. A MEOSZ ugyanis csak olyan műszaki megoldást tud elfogadni, ami önálló, biztonságos és méltóságteljes használatot eredményez. Az elnök hangsúlyozta, hogy a MEOSZ továbbra is elkötelezett az M3-as metró teljes körű akadálymentesítése mellett.

Úgy fogalmaztak, nem tekintik egyenrangú, alternatív megoldásnak a metróvonal felszíni közlekedéssel való kiváltását, mert nem tudnak ugyanannyi járatszámot alacsonypadlós buszokkal biztosítani. Ezenfelül egy buszjáratot szerintük bármikor meg lehet szüntetni, így az akadályok újrateremtődhetnek. Az egyeztetésen elhangzott információk szerint a felszíni kiváltás – a vázolt formában – évi költsége 1 milliárd forint lenne. A MEOSZ szerint ennél jóval olcsóbb lenne a műszaki megoldások kivitelezése.

Forrás: HVG