Orbán Viktor az elmúlt nyolc évben mindössze egyszer adott interjút olyan helyen, ahol kellemetlen kérdéseket is feltehettek neki. Magyarország miniszterelnöke 2010 óta 176 interjút adott különböző médiumoknak, ebből 135-öt olyan felületnek, ahol garantáltan nem kérdeztek rá a veje vagy párttársai ügyeire – derült ki az Index összesítéséből. A portál annak kapcsán, hogy Orbán Viktor most is visszautasította interjú-kérésüket, utánanézett: a magyar miniszterelnök 2010-es megválasztása óta kiknek adott interjút, azaz milyen felületeket tartott méltónak arra, hogy elmondja véleményét a világ dolgairól.
A portál ehhez Orbán Viktor saját, illetve a kormány honlapján feltüntetett interjúit gyűjtötte egy táblázatba a 2010-es választás végétől 2018. március 29-ig. Azt is összeírták, ki volt az interjú idején a médiafelület tulajdonosa, és mennyire számít a platform kormánybarátnak, vagy éppen kormánykritikusnak. Kiderült: Orbán Viktor 8 év alatt egyetlenegyszer beszélt olyan helyen, ahol várható volt, hogy kellemetlen kérdést is föltesznek majd neki. Ez a hely az ATV volt, ahol nem sokkal a megválasztása után beszélt. Azóta viszont kritikus sajtónak még csak a közelébe sem ment Magyarországon.
Az Index megjegyzi: táblázatukban függetlenként van feltüntetve 15 olyan felület, amelynek megszólalt Orbán az elmúlt nyolc évben. Ezeket azonban csak a tulajdonosi viszony miatt rakták ebbe a kategóriába, a végleges interjúk egyik esetben sem izzasztották meg a miniszterelnököt. Ilyen a legtöbb, akkor még külföldi kézben lévő megyei lap, vagy például a TV2, mielőtt a német ProSiebenSat1 eladta volna Fidesz-közeli személyeknek, hogy aztán Andy Vajnánál kössön ki.
Orbán Viktor kritikától való rettegését az is jól jelzi, hogy a Simicska Lajoshoz tartozó médiafelüleken (Hír TV, Magyar Nemzet) 2014-ig évente minimum egy, de inkább több alkalommal szólalt meg a miniszterelnök, hogy aztán az oligarcha és Orbán összeveszése után soha többé a közelébe se menjen, és helyette olyan felületeket részesítsen inkább előnyben, mint az először Széles Gábor-, majd Mészáros Lőrinc-féle Echo TV vagy a szintén Mészároshoz tartozó Magyar Idők.
Egy másik kedvelt szokása az elmúlt nyolc évben, hogy miközben a vezető sajtóorgánumokkal inkább szóba sem áll, nagyon kedveli a megyei lapokat, tévéket, sőt, a legutolsó független felületnek adott interjúját a Református.hu készítette vele két évvel ezelőtt.
Forrás: Népszava