Uniós gázárelsőség

Áprilisban az EU-tagállamok fővárosainak lakossági gázárlistáján Budapest a másodikról az első helyre került

– derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) frissített árkörképéből. Igaz: a 26 tagú sorrendben Belgrád – a felmérésben szereplő egyetlen unión kívüli főváros – továbbra is olcsóbbnak számít, illetve a kimutatás több mint négy éves története során három évig a mostanihoz hasonlóan már álltunk a második helyen.

A Belgrádon kívüli, vagyis kizárólag uniós fővárosok között ugyanakkor most kerültünk először a dobogó tetejére. Eddig rendre Bukarest utasított maga mögé bennünket. Most viszont – legalábbis az Európai Unió statisztikai hivatala adatain alapuló MEKH-táblázat tanúsága szerint – a román fővárosban egy hónap leforgása alatt 10 százalékkal ugrott a lakossági gázdíj. Ezzel pedig, ha egy hajszállal is, de drágábbak lettek nálunk.

A vásárlóerő szerinti gázár-, illetve a 29 tagú tényeges áramárlistán továbbra is egyaránt a negyedik legolcsóbbnak számítunk. Ugyanakkor a vásárlóerő szerinti áramár-sorrendben egy pozícióval visszacsúsztunk a 15. legkedvezőtlenebb helyre. E tekintetben az olasz főváros vágott elénk. Az átlagjövedelmen belüli, 25 tételes áram- és gázköltségarány-listán változatlanul a 10. legrosszabb helyet mondhatjuk magunkénak.

Forrás: Népszava, M. I.