Politikai menedékjogot kapott Kanadában az egykori SZDSZ-es roma EP-képviselő

Hétéves procedúra után megkapta a politikai menedékjogot a kanadai hatóságoktól Mohácsi Viktória roma jogvédő-politikus, egykori európai parlamenti képviselő, írja a Romnet.

viki

Mohácsi Viktória/Fotó: Vajda János / MTI

Mohácsi a Medgyessy-kormány idején az oktatási tárca roma és hátrányos helyzetű gyermekek integrációjáért felelős miniszteri biztosa, a Szabad Demokraták Szövetsége színeiben 2004–2009 között az Európai Parlament (EP) képviselője volt az Európai Liberális, Demokrata és Reformpárt frakciójában.

A jogvédő-politikus 2011 decemberében ment Torontóba, hogy politikai menedékjogot kérjen. A kanadai közszolgálati médiában egy interjúban elmondta, hogy Magyarországon életveszélyes fenyegetéseket kapott, miután kritizálta, hogy lassan halad a 2008-ban és 2009-ben elkövetett romagyilkosságok felderítése, ugyanis „egyesek szerint összefüggésbe hozhatnak néhány állami tisztségviselőt a gyilkosokkal”. Mohácsi arról is beszélt akkor, hogy a Gyurcsány-kormány úgy döntött, eltitkolja a gyilkosságokkal kapcsolatos információkat, és arról is, hogy tizenöt év börtönt kockáztatna, ha ezekről az ügyekről beszélne, és fél, a magyar titkosszolgálat „hosszú keze” Kanadában is megtalálja.

Ezután nem sokkal egyébként az akkori kanadai kormány biztonságos demokráciaként ismerte el Magyarországot, felgyorsult a menedékjog-kérelmek elbírálása, többségében pedig elutasítással végződtek. Ahogy Mohácsi ügye is első körben el lett utasítva. Erről a Magyar Nemzet számolt be hosszabban.

Mohácsi Viktória menekültkérelmét 2016 decemberében elutasították el, és 2017 áprilisában lezajlott a hazatelepítéssel kapcsolatos első meghallgatás. Mohácsi fellebbezett a döntés ellen, és ismét megvizsgálták kérelmének indokait és a becsatolt dokumentumokat, és végül úgy döntöttek, ezek megalapozzák, hogy mégis megkapja a menedékjogot.

A Romnet a Facebookon vette észre a döntést. Mohácsi ismerősei gratuláltak a jogvédőnek, aki egy kommentben azt írta:

Még mindig hihetetlenek tűnik. Bele lehet betegedni ebbe a menekültügyi eljárásba. Hét évet küzdöttem érte, remélem, most már minden jóra fordul.

Forrás: index.hu