Kifogytak a további rezsicsökkentés forrásai, sőt a tarifák szinten tartására rendelkező állami tartalékoknak is annyi. A fogyasztóknak adható pénzt elnyelte az államkassza. Az Orbán-kabinet 2013-14-es rezsicsökkentéseit követően a nemzetközi olaj- és gázárak felükre-harmadukra estek, ám ezt a kormány nem követte le további ármérsékléssel - kezdi a rezsi alakulásával kapcsolatos cikkét a Népszava. Míg az MFGK nevű állami gáznagykereskedő eladási ára így szinten maradt, a piac összezuhanása okán egyre olcsóbban vásárolt, oldalukon tehát óhatatlan többlethaszon gyűlt fel. Az összeg szakértői számítások szerint 2015-ben 85 milliárd forintra rúgott.

A tartalékok leapadása a további nemzetközi olaj- és gázárugrások esetén már inkább a rezsiemelés rémét vetíti fel. Ez ugyanakkor a Népszava tudomása szerint nincs napirenden. Az árak ugrását a főleg állami kézben lévő szektornak saját tartalékaiból kell ellentételeznie. Ha pedig ezek kifogynának, akár költségvetési támogatás is szóba kerülhet a rezsi szinten tartása érdekében.
Forrás: Napi.hu