A Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer (TSM Rendszer) 2018. június 1-jétől az eddigi figyelmeztetések helyett bírsághatározatokat kézbesít az objektív felelősség elve alapján a jogszabálysértő módon túlterhelt járművek üzembentartói számára - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A közúti fuvarozók érdekképviseletei azonban a rendszer pontatlanságai miatt tömeges bírságoktól tartanak, ezért a tesztüzem meghosszabbítását kérik. A TSM Rendszer a jogszabályellenesen túlterhelt, így a közlekedésbiztonságra fokozott veszélyt jelentő, az utak állapotromlását felgyorsító tehergépjárműveket a korábbinál jelentősen hatékonyabban szűri ki a forgalomból. Az országszerte 89 mérőhelyen telepített 107 mérőállomáson az útburkolatba süllyesztett érzékelők forgalomlassítás nélkül határozzák meg az áthaladó járművek tengelyterhelését és össztömegét - olvasható a minisztérium közleményében.
A TSM előszűrő funkcionalitással 2017. március 31. óta működik, tavaly szeptemberben pedig elindult a rendszer objektív felelősség elve alapján működő ága is. Utóbbi a jármű megállítása és kiterelése nélkül is lehetővé teszi olyan hiteles mérési eredmény rögzítését, amely alapján automatikusan kézbesíthető a bírsághatározat.
A megbízható működés érdekében az elmúlt hónapokban folyamatosan zajlott a mérési eredmények kiértékelése. A közúti közlekedési ellenőrök mobil mérleggel kontrollméréseket is végeztek az adatok ellenőrzése érdekében. A tapasztalatok megerősítették, hogy a rendszer alkalmas az objektív felelősség elvén alapuló automatikus szankció meghozatalára. Ez év januárja óta több mint 13 ezer figyelmeztető határozatot kézbesítettek a szabálysértőknek. A rendszer bevezetésével a fuvarozóknak új kötelezettsége nem keletkezik, csak az eddig is érvényben lévő szabályozás betartásának ellenőrzése válik hatékonyabbá - vélekednek a minisztériumban.
A fuvarozók viszont félnek

Az érdekvédelmi szervezetek ezért a TSM Rendszer élesítésének elhalasztását javasolják úgy, hogy a rendszer csak akkor lépjen éles működésbe, ha a hitelesített mérőpontok legalább 95 százalékával szemben, s legalább egy hónapos üzemi működés közben nem merül fel adat vagy gyanú, hogy téves mérési eredményeket szolgáltat.
Eredményt nem értek el
A közúti fuvarozói érdekképviseletek jelentős fenntartásai és szakmai ellenvéleménye ellenére a tesztidőszak nem kerül meghosszabbításra. Az érdekképviseletek ígéretet kaptak arra, hogy a rendszer éles üzeme első két hetének adatait és tapasztalatait a szakmai szervezetek és a minisztérium ugyanebben a körben közösen tekinti át, és közösen vizsgálják az esetleges problémás kérdésekben a megoldási lehetőségeket.
A szaktárca a rendszer további fejlesztése tekintetében bejelentette, hogy nyitott egy, az UD rendszerben már sikerrel alkalmazott bírságriasztási funkció kialakítására, illetve annak közös vizsgálatára is, hogy a felrakóhelyi felelősség milyen módon illeszthető a TSM működését meghatározó jelenlegi jogi környezetbe.
Forrás: Napi.hu