vasárnap, november 18, 2018
728x90 EU Imagery

Jóváhagyta a Central European University kuratóriuma, hogy az intézmény meghirdesse a 2019/2020-as tanévet Budapestre. De Bécsben is oktatnak majd.

Megkezdheti a toborzást a CEU a megszokott felvételi határidők szerint a 2019-20-as tanévre, Budapestre – így határozott az intézmény kuratóriuma június 23-i ülésén. A döntést a testület annak figyelembevételével hozta meg, hogy a CEU teljesítette a magyar törvények által megszabott kötelezettségeit, és hogy a magyar kormányzat továbbra is elzárkózik a felsőoktatási törvény módosítása által teremtett helyzet rendezésétől. A kuratórium újra megerősítette, hogy minden körülmények között elkötelezett az egyetem mellett – olvasható az egyetem közleményében.

A kommünikéhez csatolták a New York Állam Oktatási Hivatalának képviselőjétől származó hivatalos levelet is, amely megerősíti, hogy a CEU valóban felsőoktatási tevékenységet végez New York államban, és így maradéktalanul megfelel a – tavaly áprilisban elfogadott, sokat kritizált – lex CEU követelményeinek. A CEU kuratóriuma jóváhagyta az egyetem New York-i oktatási programjainak bővítését és továbbfejlesztését is.

Ahogy korábban megírtuk, a CEU úgy marad Budapesten, hogy közben csendben elköltözik, a felemás maradás pedig Orbán Viktort hozhatja kellemetlen helyzetbe. Közleményében most azt írta az egyetem: "Összhangban azzal a ténnyel, hogy a CEU a múltban is működött párhuzamosan több kampuszon, az egyetem kuratóriuma idén márciusban egy bécsi kampusz létesítéséről döntött. A múlt hét végén tartott ülése pedig jóváhagyta, hogy a CEU oktatási helyszínt béreljen egy, a célra alkalmas bécsi területen, és megkezdje a toborzást a városba a 2019-es tanévre."

A közlemény idézte Michael Ignatieffet, a CEU elnök-rektorát, aki arról beszélt, hogy az intézmény örömmel fogadja a kuratórium világos üzenetét és kiállását az egyetem, Budapest és az akadémiai szabadság védelme mellett.

"A magyar kormányzat több ízben is kijelentette, hogy amennyiben a CEU megfelel a törvényi előírásoknak, akkor kiszámítható feltételek mellett tovább működhet Magyarországon. Itt az ideje, hogy Magyarország a vállalásainak megfelelően cselekedjen" – tette hozzá Leon Botstein, a CEU kuratórium elnöke.

Forrás: HVG

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all