Feljelenti a kormányt a MÚOSZ

A magyar és az uniós hatóságoknál is kész tiltott állami támogatás miatt feljelentést tenni a MÚOSZ, ha ismét állami hirdetésekkel tömik ki a kormányközelbe épp csak visszaterelt hírcsatornát. A szervezet aggodalommal figyeli a tévénél zajló hatalomátvételt: bár a tulajdonosoknak joga van eldönteni, kivel dolgoznak együtt, az már súlyosan sérti az állampolgárok tájékozódásához való alapjogát, ha a kormányzat közvetlenül benyomul a szerkesztőségekbe, a hozzá való lojalitást támasztva az alkalmazás feltételül – olvasható a szervezet közleményében.

A MÚOSZ a médiahatóságot is figyelmezteti a kockázatokra, egyben munkajogi segítséget kínálnak a tulajdonos- és szemléletváltás miatt elbocsátott sajtómunkásoknak. A szövetség figyelmeztet: semmilyen törvény nem biztosít jogot a kormányzatnak arra, hogy állami forrásokból, azaz közpénzből egyoldalú versenyelőnyt biztosítson a vele szimpatizáló médiumoknak – ha ez mégis megtörténik, tiltott támogatás gyanúja miatt fordulnak a hatóságokhoz. A Népszava kereste az új műsorszerkesztési elvekkel kapcsolatban Mentes Katalint, az új hírigazgatót, de ő azt mondta, csak Szikszai Péter vezérigazgató-helyettes (egyébként Mentes Katalin élettársa) nyilatkozhat, őt viszont lapzártánkig nem értük el. A szerdán felmondottakon, elbocsájtottakon túl csütörtökön távozott a Hír Tv-től Jáky Szabó Gergely híradós műsorvezető is. Jáky-Szabó Gergely volt az egyik szereplője a tévé legutóbbi reklámkampányának. Információink szerint ugyanakkor már megvan az utódja, az M1-től érkező Rabb Ferenc személyében, ő korábban már dolgozott a Hír Tv-nél. Rajta kívül más nem távozott, vagyis a híradós stáb végül egyben maradt, mint egy munkatárs elmondta, „egyelőre kivárunk, hogy mi történik”.

Többen megpróbálnak bízni az új vezetés ígéreteiben arról, hogy „csak” a 2015 előtti állapotokhoz térnek vissza, de tényleg „nem lesznek köztévé”. Ennek ellenére információink szerint az egyelőre maradók közül is többen azonnal elkezdtek munkát keresni és amint lehet, felmondanának. Ők bizonyára emlékeznek még arra: az Origó tulajdonosváltása után is az történt, hogy az új vezetés előbb arról győzködte az újságírókat, nem szólnak bele a munkájukba, majd a nem kormánypropaganda-cikkek szerzőit egyenként vonták felelősségre írásaik miatt, azt állítva, „szakmailag alkalmatlanok”.

Forrás: Népszava