Minden orvos felmondott az ajkai intenzív osztályon

A Magyar Narancs azt írja, hogy minden orvos felmondott az ajkai Magyar Imre Kórház intenzív osztályán. Az öt orvos azután mondott fel, hogy korábban ugyanezen az osztályon a nővérek is felmondtak, de az ő pótlásukat még megoldották nyugdíjból visszahívott ápolókkal, gyerekosztályról delegáltakkal és bérnővérekkel.

A hetilap szerint négy orvos a vállalkozói, a főorvos pedig a munkaszerződését mondta fel pár nappal ezelőtt Ajkán, a döntésükben az is közrejátszhatott, hogy a tapasztalatlan nővérgárda megnehezítette a megfelelő ellátást.

A Magyar Imre Kórház fõépülete a Veszprém megyei Ajkán.
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

A Magyar Narancs megkérdezte a kórházat is, de a cikk megjelenéséig nem kaptak választ.

Forrás: Index