TGM: Századvég: ez a vég

A konzervatívok számára sincs menekvés, az Orbán-rezsim pusztító dühe most „a jobboldali elhajlók” ellen irányul. A Századvég (társadalomtudományi folyóirat) átállítása abszolút Orbán-lojalista irányba – ugyanez történt a Kommentárral korábban, a Heti Választ viszont megszüntették – jelzi, a brutális és primitív részleteken túl, amelyekről a sajtó beszámolt (itt és itt és itt), a konzervatívok számára sincs menekvés, ha nem vonalasak. Megjegyzendő, hogy a Századvég leváltott főszerkesztője kimondottan jobboldali ember és az Orbán-rezsim lelkes híve, de ez se számít már.

A filozófia, a társadalom- és bölcsészettudományok elleni, ideológiai és politikai indítékú, szélsőjobboldali támadások – legutóbb az MTA közgazdasági intézetének fölszámolásáról és a közgazdasági egyetem (Corvinus) privatizálásáról (ez megkönnyítené a várható politikai tisztogatásokat) szóló hírek, az akadémia önállóságának korlátozása – rárakódnak a nemzetközi tudományipar egyébként is aggasztó bürokratizálására és elgépiesítésére. Ezt Magyarországon súlyosbítja az alapkutatások és általában az elmélet elleni régi gyűlölet kiújulása, továbbá a délibábos kamuegyetemek, kétes diplomagyárak és pszeudointézetek elszaporodása. (Ez utóbbi általános kelet-európai járvány, amely különösen Romániában ölt groteszk méreteket.)

Kérdés, hogy mi lesz a könyvkiadással és a könyvterjesztéssel, hogy folytatódik-e a közgyűjtemények és a kulturális közszolgáltatások tudatos tönkretétele. (Lásd a műemlékvédelem sorsát, no meg a statisztika és a környezetvédelem balvégzetét. És lásd a szélsőségesek hadjáratát a kissé mérsékeltebb kulturális funkcionáriusok ellen.)

Ahogyan a szovjet típusú rendszerek a „baloldali veszélytől” rettegtek a leginkább (mert a legitimitásukról volt szó: ezért bocsátottak el eretnek marxistákat, ezért ült a börtönben Jacek Kuroń és Rudolf Bahro, miközben keresztyén konzervatívok és nacionalisták elvoltak valahogy), az Orbán-rezsim pusztító dühe most „a jobboldali elhajlók” ellen irányul a Jobbiktól és a Simicska-médiáktól a mérsékelt és művelt konzervatívokig, hasonló okokból. (A liberális médiákat és kulturális intézményeket már elintézték, a maradék független sajtót részint befolyásolják, manipulálják és fenyegetik, részben folytatják az állami hitelekből történő fölvásárlását, miközben az eredeti tulajdonosokat eladásra „késztetik” a gazdaság más ágazataiból már ismert, elég félelmetes módszerekkel. Hogy az antiliberális baloldal maradványaival mi lesz, még nem tudni.)

Mindezt irányzatok marakodásának írják le a hozzá nem értők (és a fék nyúzprofi apparatcsikjai Rogán és Habony irodáiban), holott ami itt folyik, nem Kulturkampf, hanem Gleichschaltung. Érthetőbben: nem vita, hanem kinyírás.

Az értelmiség önvédelme helyett csak a begubózás, a rosszkedv és a kivándorlás észlelhető. Bár voltaképpen nem nagyon van hová kivándorolni – igaz, a nyugat-európai helyzet romlását az egyre provinciálisabb magyar sajtóból nem lehet megismerni. Az osztrák honvédelmi minisztérium friss értékelméleti-értékpolitikai körlevele szerint a sör és a sertéssült (Schweinebraten) amolyan ottani „hungarikum”, vagyis Ausztria nemzeti-faji-történeti lényegéhez tartozó metafizikai hogyishívják. Tessék befáradni.

Forrás: HVG