csütörtök, október 18, 2018
728x90 EU Imagery

Félévenként négymilliós tandíjjal a gazdagok egyeteme lehet a Corvinus, 2020-tól pedig nem hirdetnek majd állami helyet, mindenki fizet majd, aki ott akar tanulni.

Dolgozói értekezletet tartott a minap Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora, ahol mindenkit azzal nyugtatott, senki nem akar einstandolni semmit, írja a Népszava. Szerinte Corvinus azért van biztonságban, mert a kormány bízik az egyetem vezetésében. „Egyetlen elvárás van csak a kormány részéről: a világszínvonal” – mondta.

corvinus

Korábban a HVG megírta, Orbán Viktor már több éve arról álmodozott, hogy angol nyelvű business school indul Magyarországon, vagyis olyan magánegyetem, ahol a jövő üzletembereit képzik. És ha lehet, unortodox módon. Ilyen intézménnyé válhat a Budapesti Corvinus Egyetem, és ezzel párhuzamosan helyzetbe hoznák a kecskeméti Matolcsy-egyetemet is. A politikai elit csak nyerhet, a tanárok és a diákok viszont kapkodják a fejüket.

Azóta azt is tudjuk, az  állami ösztöndíjas képzés helyett ugyan létrehoznak egy Corvinus-ösztöndíjat, ám a cél az, hogy a fizetős hallgatók nagyobb arányban, legalább 60 százalékban legyenek jelen az egyetemen (a jelenlegi helyzet egyébként épp ennek a fordítottja: ma 60 százalék az állami ösztöndíjas, 40 százalék az önköltséges hallgatók aránya). Számítanak a külföldi – feltehetőleg fizetős – hallgatók számának növekedésére is: 2030-ra a jelenlegi 15-ről 45 százalékra akarják növelni arányukat.

A Népszava azt írja, az akadémiai cél az, hogy a Corvinus Európa legjobb száz, és a világ legjobb kétszáz egyeteme közé kerüljön 2030-ra. Fontos a nemzetköziesítés is, hamarosan egy nemzetközi kollégium építésébe kezdenek, a külföldi oktatók, kutatók arányát is növelni akarják. A folyamat egyik kezdő lépése lehet a kínai Fudan Egyetemmel köttetett megállapodás, amit most pénteken írhatnak alá. Ennek keretében egy kettős diplomaprogram indul az egyetemen – szemeszterenként mintegy négymillió forintos tandíjjal. Az akadémiai cél az, hogy a Corvinus Európa legjobb száz, és a világ legjobb kétszáz egyeteme közé kerüljön 2030-ra.

Forrás és kép: HVG

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all