Eurostat: a magyarok egynegyedét fenyegeti a szegénység

A fiatalkorúak közel harmada tapasztalhatja meg a nélkülözést, a helyzet pedig így is jobb, mint öt éve volt. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat legfrissebb jelentése szerint 2017-ben a magyar lakosság 25,6 százaléka élt szegénységtől vagy társadalmi kirekesztettségtől fenyegetetten: ez a nők 26,1 százalékát, a férfiak 25 százalékát, a 18 évnél fiatalabbak 31,6 százalékát és a 65 évnél idősebbek 16,8 százalékát érintette – összegzi a kimutatás eredményeit a Világgazdaság.

Mint a portál írja, az Eurostat infografikája alapján a hazai alkalmazottak 19 százaléka nélkülözött, addig a munkanélküliek túlnyomó többsége, azaz a 73,1 százaléka volt ennek kitéve. A Magyarországra vonatkozó adatok sokat javultak az elmúlt években, hiszen 2013-ban még 27,8 százalékon állt a nélkülözők aránya szintén az Eurostat szerint. Ez önmagában viszont még nem elég, hiszen a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség még így is 2 503 936 magyart érintett a statisztikai adatok szerint.
az Eurostat ezeket szempontokat vette figyelembe statisztikája elkészítésekor:

társadalmi transzferek (jövedelemből eredő szegénység),
milyen mértékben ér valakit súlyos anyagi hátrány, él súlyos nélkülözésben,
milyen munkaintenzitású háztartásban él.

Ha valakinél a fentiek közül egy is teljesül, akkor statisztikailag beleesik ebbe a statisztikai kategóriába. Az EU átlagát tekintve (22,5 százalék) nem annyira vészesek a magyar számok. Igaz, az összes arányt tekintve lemaradásban voltunk: az EU-s országokban élő nők 23,3 százaléka, a férfiak 21,6 százaléka élt nélkülözésben. A 18 év alattiak 24,5 százalékát, a 65 év felettieknek 18 százalékát érintette a szegénység. És jobb eredmény született az EU-ban a munkavállalókat, illetve a munkanélkülieket tekintve is – előbbieknek a 12,3 százaléka, míg utóbbiaknak a 64,7 százaléka küzdött szegénységgel és kirekesztettséggel.

Végül, a hazai munkaintenzitás kapcsán elmondható, hogy tavaly éves szinten rekordszintű volt a foglalkoztatási ráta (68,2 százalék). Azaz 2017-ben a foglalkoztatottak átlagos létszáma elérte a 4 millió 421 ezer főt, amely összesen 70 ezerrel haladta meg a 2016-os adatokat – írja a lap.

Forrás: Népszava