Részleges sztrájkba lépett több oktató is az ELTE-n

Az Index információi szerint az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán a Biológiai Intézet egyes tanszékei, oktatói október 15-én részleges sztrájkba kezdtek. A tiltakozó akció határozatlan ideig, de előreláthatóan legalább egy hónapig fog tartani, a figyelemfelhívás kiváltó oka pedig az, hogy az intézet az ELTE költségvetéséből nem kapta meg a gyakorlati oktatáshoz szükséges összeget a 2018/19 1. félévére. Úgy tudjuk, hogy a részleges sztrájk lényegében abból áll, hogy a természettudományi képzésben elengedhetetlen gyakorlati órákon az oktatók és a hallgatók nem végeznek semmiféle költséges gyakorlati tevékenységet, az oktató csupán szóban ismerteti, hogy mik lettek volna az éppen aktuális kísérletek.

Eljutott hozzánk ezzel kapcsolatban egy intézeti körlevél, amiben a következő áll:

...az utóbbi évek egyre csökkenő oktatásra szánt költségei után az idei a tanévkezdésre semmilyen anyagi forrás nem állt rendelkezésre a gyakorlatok kivitelezésére. Ez egy olyan, lassan állandósuló méltánytalan helyzetet teremt, melyben komoly áldozatokat hozva, elhivatottságból próbálnak oktatóink valamiféle képzési színvonalat fenntartani. Az alulfinanszírozottságra illetve a pénzügyi elszámolások zavaros voltának jelzésére szeretnénk egy figyelemfelhívó akciót kezdeményezni, melynek célja, hogy az egyetemi vezetés és a hallgatók is értesüljenek a helyzet tarthatatlanságáról.

A levélből kiderül, hogy az akció során az oktatók a gyakorlatokat „gyakorlati szeminárium" formájában tartják meg, azaz sorra kerülnek ugyan a megfelelő tematikák, és lesz ezekből számonkérés is, de az órán a hallgatók semmilyen költséges gyakorlati tevékenységet nem végeznek, az oktató szóban ismerteti, hogy mit csináltak volna.

Az oktatók a tiltakozással gyakorlatilag az eddigi szabálytalan gyakorlatot szüntetik meg: a hatályos oktatási előírások ugyanis előírják a gyakorlati ismeretek elsajátítását, ezért mostanáig a gyakorlati oktatás költségeit más céloktól csoportosították át. A figyelmeztető jellegű, részleges munkabeszüntetéssel az intézet dolgozói arra szeretnék felhívni az oktatási minisztérium figyelmét, hogy az előírt gyakorlati órák megtartásának költségeit az alacsony hallgatói normatíva nem fedezi.

A részleges sztrájkkal kapcsolatban szerettünk volna telefonon tájékoztatást kérni Surján Pétertől, a TTK dékánjától, aki emailben annyit válaszolt, hogy

sztrájkról nem tudok a Biológiai Intézetben, csak arról, hogy egyes nagyon drága kísérletes laboratóriumi foglalkozások elmaradnak. Az ügyben nem kívánok nyilatkozni.

Miklósi Ádám, a Biológia Intézet igazgatója röviden úgy reagált érdeklődésünkre, hogy

az ELTE vezetői és sokan mások is évek óta kérik a fenntartót, hogy emelje meg a hallgatói normatívát. Ennek az az oka, hogy a biológusok képzése sokkal többe kerül, mint egy angol-szakos hallgatóé. Sajnos ezt nem sikerült elérni.

Miklósi szerint a helyzet nem ELTE-specifikus, az ország többi felsőoktatási intézményében is kialakult hasonló szituáció.

Próbáltunk diákoktól, hallgatói önkormányzati vezetőktől is bővebb információkat szerezni, nyilatkozatot kapni a hallgatók szemszögéből, de nem jártunk sikerrel. Egy név nélküli hallgatói nyilatkozat szerint az oktatói sztrájkról a hallgatók semmiféle hivatalos tájékoztatást nem kaptak, ezért kicsit úgy érzik, hogy rajtuk csattan az ostor. A hallgatóság szervezett volna egy tüntetést az intézet oktatói mellett, azonban ezt nem engedélyezte az intézet vezetősége.

A hallgatók a konkrét konfliktuson túl úgy látják, hogy elég sok a baj: az intézetnek nagy adósságai vannak, folyamatosak az elbocsátások, miközben új oktatókat nem vesznek fel állományba, a megnyert tanszéki pályázati pénzek csaknem felét rezsiköltség címén elvonja az intézet, miközben a gyakorlati órák költségét a tanszékek saját pénzből fizetik.

Frissítés:

Horváth Luca az ELTE TTK Hallgatói Önkormányzat (HÖK) elnöke cikkünk megjelenése után küldött levelében azt írta, hogy a HÖK tisztában van a problémával, és fel is vették a kapcsolatot az intézet, a kar és az egyetem vezetésével. "A helyzetet mi nem tudjuk megoldani, mert az okai magasabb szinten keresendők. A fenntartóval több éve folynak tárgyalások, hogy a TTK-s képzések képzési normatívája emelkedjen, mert a jelenlegi összeg nem fedezi a felmerülő kiadásokat, ez több számítással is alá van támasztva. Jelenleg azon dolgozunk, hogy a rendelkezésre álló keretekhez mérten a hallgatók számára legideálisabb állapotot érhessük el."

(Borítókép:  AAz Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Lágymányosi Campus - Déli Tömb bejárata  - fotó:  Róka László / MTI)

Forrás: Index