Rózsa Sándor II. Népi Közpénztékozló Alap

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt támogatásával sikerült még áprilisban elhelyezni egy győri hajléktalant, írja a párt a Facebook-oldalán. A posztot a hajléktalanokat sújtó rendelet és az azzal kapcsolatos politikusi reagálások miatt aktualizálták.

Violettának volt egy üres telke Győr szélén, vettünk félmillióból egy lakókocsit, itt lakik azóta Robi, aki eddig hajléktalan volt. Azóta lett munkája és már ő vesz kaját annak a kutyának is, akit egyik éjjel bedobott valaki hozzá.

lakokocs

Fotó: Magyar Kétfarkú Kutya Párt

A párt azt írja: szeretnének másoknak is segíteni még több lakókocsival. Többek között erre is fordítanák a 2019-es párttámogatásuknak azt a részét, melyet nem kell az akcióik miatt kirótt büntetésekre fordítaniuk.

A poszt aktualitását láthatóan Gyurcsány Ferenc akciója adja, aki mosolyogva és jó hangulatban éjszakázott a Parlament lépcsőjén valódi segítséget, a templomok és a stadionok megnyitását követelve. A Kutyapárt ezzel kapcsolatban ezt írja: 

Aztán persze mi is kiülünk majd egyik éjjel a Parlament lépcsőjére.(Mindenképp érdemes odaülni, mert az címlapos hír egy napig, erről meg egy szót se írt semelyik újság.)

A párt  Rózsa Sándor II. Népi Közpénztékozló Alap ( azaz RÓSÁNÉKÖTÉKA ) néven írt ki pályázatot 2019-es pártfinanszírozása hasznos elköltésére. Ehhez várják az újabb ötleteket. 

Forrás: Index