Csok-csapda

Számos családnak fogalma sincs, hogyan teremthetnék elő a pár millió forintot az önerőhöz.

Eddig sokuk épp a beszántott lakás-takarékpénztárakon keresztül tudta összegyűjteni a pénzt. Egy kétkeresős, egygyermekes család csak úgy tudta megoldani, hogy elköltözzön a szülői házból, ha az osztrák határ mellé költözik, ahol a határon túl van munka is, a magyar oldalon pedig kifizető az albérlet. Az egyedülálló, de jól kereső kétgyermekes anya rezsivel együtt havi 200 ezer forintot fizet ki albérletre, így esélye sincs, hogy félretegyen önerőre – számol be az RTL Házon kívül című műsorának riportja, melyből az is kiderül, a magyar kormány a Vajdaságban összességében 1 miliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott fiatalok lakhatásának támogatására.

Forrás: HVG