A kormány közmunkásokat faragna a hajléktalanokból

Hajléktalanokra szabott közmunkaprogramot dolgozna ki a kormány, derül ki a Hvg.hu birtokába jutott előterjesztésből.

 Eszerint nemcsak munkát adnának a hajléktalanoknak, hanem képeznék, „személyes higiéniára" és a „közösségi együttélésre” is tanítanák őket. Emellett minden melegedőben lenne internet, ahol akár rendes munkát is kereshetnek.

kozmunka

Közmunkások takarítják le a havat a járdáról az Erzsébet téren, Nagykanizsán 2016. január 4-én.
Fotó: Varga György / MTI

A lap által ismertetett kormányzati előterjesztésről kormánydöntés még nem született, Pintér Sándor belügyminiszter és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere közösen jegyzi. Az anyagban leosztják a feladatokat a tárcák közt, 2019. január 31-ig kellene kidolgozni a programot.

A javaslat két csoportba sorolja a hajléktalanokat.

  • A közmunkaprogramok azoknak szólnának, akik „mind egészségügyi, mind mentális-szociális állapotukat tekintve rehabilitálhatóak”, így még vissza lehet vezetni őket a többségi társadalomba és a munkaerőpiacra. Ide tartoznak azok, akik már végigjárták az ellátórendszert, vagyis nemcsak egyszer-egyszer vesznek igénybe egy melegedőt, hanem benn is maradnak valamelyik hajléktalanszálláson. És azok is, akik „friss lakásvesztők”, így még azelőtt megmenthetők, hogy „alkalmazkodtak volna a hajléktalan létformához”.
  • A másik csoportba azokat sorolják, akiknek egészségügyi, szociális, valamint mentális állapotuk túlságosan károsodott az utcán töltött idő alatt, esetleg már ilyen súlyos állapotban kerültek oda. Róluk tartósan gondoskodni kell erre alkalmas hajléktalan-otthonokban, hajléktalan-rehabilitációs intézetekben. A javaslatban felmerül, hogy ezekben a bentlakást nyújtó otthonokban akár őket is foglalkoztathatnák: többségük „fejlesztő foglalkoztatás keretében alkalmas munkavégzésre”. Csak náluk nem az lenne a cél, hogy visszatérjenek a munkaerőpiacra, hanem hogy megteremtsék saját „lakhatásuk anyagi feltételeit”.

Az előterjesztés szerint a hajléktalanok csak akkor tudnak visszailleszkedni a társadalomba, ha nemcsak munkalehetőséget kapnak, de ezzel párhuzamosan egyrészt a lakhatásukat is támogatják, valamint a mentális-pszichikai „stabilitásukat” és a „motiváltságukat” is erősíteni kell.

Forrás: Index.hu