hétfő, december 17, 2018
728x90 EU Imagery

A túlórák számának drasztikus növelése nem lehet jó a munkaerőpiac minden szereplőjének. Miután a cégek örülnek, ki lehet találni, hogy kik lesznek a vesztesek. A 400-as túlórakeret minden bizonnyal már rengeteg dolgozónál okozhat hatékonyságvesztést, illetve akár egészségügyi problémákat is, így ha erre kényszerítik a munkavállalókat, akkor garantáltak a széleskörű negatív hatások.
A munkaerőpiacnak van egy nagyon egyszerű szabálya. Mégpedig az, hogy a piaci/törvényi változásoknak ritkán örülhet egyszerre a munkaadó és a munkavállaló, hiszen a legtöbb esetben ők ellentétes érdekű felek:

A munkavállalók mindig jelentős béremelést szeretnének elérni, miközben a munkaadók a lehető legkisebb bérfejlesztéssel akarják megúszni a következő évet. A dolgozók természetesen nem szeretnének túl sok időt munkával tölteni, miközben a munkáltató azt szeretné, ha éjjel-nappal hadra fogható lenne a munkavállaló. A rugalmas munkaerőpiac fontossága vitán felüli. Egészen pontosan nem kizárólag a rugalmasság, hanem a rugalmasság és a munkavállalói biztonság sajátos elegye az, ami segít abban, hogy a modern gazdaságok ingadozásait a szereplők könnyebben átvészeljék. 

A hazai kormányzatok csak az utóbbi tíz évben láttak neki a munkaerőpiac érdemi reformjának, és (a legtöbb esetben nem indokolatlanul) a rugalmasságra helyezték a hangsúlyt, ám eközben a munkavállalói biztonságra nemigen jutott figyelem. A munkaerőpiacról való kilépés megemelt korlátai (nyugdíjkorhatár-emelés és a további szigorítások), valamint a visszatérésre használt kemény ösztönzők (pl. munkanélküli segély rövidítése stb.) látványos eredményeket hoztak. Akár logikus is lett volna elkezdeni a másik oldalra koncentrálni, ám a kormányzat máshogy döntött.

Jelenleg éves szinten 250 órát lehet túlóráztatni, de a friss kormányzati törvényjavaslat - amit hamarosan el is fogadhatnak - 400 órára emelné ezt, vagyis naponta több mint másfél órát lehetne túlóráztatni az embereket. Vagyis a kormány (cinikusan a dolgozók érdekeire hivatkozva) megteremti a lehetőséget a cégek számára, hogy rugalmas munkaerőhasználat címén keményen megdolgoztathassák a munkavállalót.

Habár egy ideig úgy tűnt, hogy "felpuhul" a javaslat, azonban ha tesznek is engedményeket (csak a munkavállaló beleegyezésével lehet elrendelni a 250 órán felüli többletmunkát), azért megnéznénk, hogy melyik dolgozó mondja majd azt a főnökének, hogy ő mégsem szeretne túlórázni. Az új szabályozás tehát komoly "előrelépés" abba az irányba, hogy a munkavállaló mindig kiszolgáltatott legyen, hiszen a munkáltató nem kényszerül arra, hogy - amíg a túlórákat lehet növelni - új dolgozókat vegyen fel.

Nem csoda, hogy a szakszervezetek szerint irreális, radikális, életveszélyes a kormány javaslata. Persze, nekik az a dolguk, hogy a munkavállalókat védjék, így meglepő is lenne, ha mást mondanának. Nézzük, mit mond a kormány! Azt, hogy a Magyarországon működő német multik örülnek a változásnak. Nos, lássuk csak: ha a vállalatok örülnek, akkor a munkaerőpiac ellentétes érdekeit alapul véve a másik csoport épp ellenkezőleg van ezzel, hiába mondja azt a kabinet, hogy az új szabályozás kedvezőbb helyzetbe hozza a dolgozókat.

Munkaerőhiányos környezetben könnyű a rövid távon logikusnak tűnő döntést meghozni: ha nincs elég munkaerő, dolgoztassuk a meglévőt még többet! A GDP-t talán növeli a lépés, de a társadalmi boldogságot valószínűleg nem. Van egy pont ugyanis, ahol már inkább káros, mint hasznos a munkavállalók sérelmére változtatni a szabályokon, például növelni a munkaidőt. Nem véletlen az, hogy a Munka Törvénykönyve maximálja a túlórák számát. Ha a cégeken múlna, csak többségében annyival nőne a bér, amennyivel nagyon muszáj, és ha rajtuk múlna, akkor a szabadsággal is csínján bánnának, és igen gyakran túlóráztatnák az embereket ahelyett, hogy újakat vegyenek fel.

A lépésnek egyébként a hatékonysága is bizonytalan: az emberek a több bér és a szabadidő között választanak, amikor meghatározzák, mennyit szeretnének dolgozni. Amikor úgy érzik, hogy nem ér annyit a feláldozott szabadidő, mint amennyivel több pénzt kapnának, hiába van erre lehetőségük, nem fognak többet dolgozni. Ez ma már nagyon aktuális felvetés, hiszen csaknem mindenkinek van munkája.

Ha ebben a választásban korlátok közé szorítják a dolgozókat, akkor annak több negatív hatása is lehet: a motiváltság csökkenhet, az egészségi állapot romolhat, a munkavállaló új munkahely után nézhet. Összességében pedig a vállalatok termelékenysége csökkenhet, ami a túlóráztatásból fakadó előnyöket drasztikusan visszavetheti. A munkaerő-piac (és a gazdaság) ciklikusságából adódóan többségében inkább a munkáltatók diktálnak. Magas munkanélküliségi ráta mellett több tucat jelentkező közül választanak ki egy jelöltet, akinek nem is kell túl sokat ígérni, hogy az vonzó legyen számára.

A munkavállalók tehát magas munkanélküliség és gyenge gazdasági helyzet közepette inkább kiszolgáltatott állapotban vannak, míg teljes foglalkoztatás és gyors GDP-növekedés esetében fordul a kocka, és ilyenkor a dolgozók kerülnek előnyösebb helyzetbe. Most éppen ezeket az éveket éljük. A munkaerőhiányos helyzetre viszonylag ritkábban van példa, ilyenkor azonban kissé valóban megerősödnek a munkavállalók. Ha ebben a helyzetben gyorsan a vállalkozások segítségére siet az állam, akkor az később, amikor a munkavállalók alkupozíciója romlik, sokkal jobban fájhat.

Összességében tehát a következő tanulságok szűrhetők le:  A jelentős túlóráztatással - ha nem is mondanak fel, de - csökkenhet a munkavállalók elkötelezettsége, lojalitása, így hiába dolgoznak több időt, a túlóra nem lesz túl hatékony, így a termelékenység drasztikus romlásával járhat (nem csak a túlórák, hanem a munkavégzés egész ideje alatt).

A gazdasági ciklus azonban egyszer fordulni fog, és az új szabállyal bizony a következő válságból való kilábalás is tovább tarthat a munkaerőpiac számára, mint korábban, miután egy törékeny makrogazdasági helyzetben inkább lehet jellemző majd a túlóráztatás, mint az új dolgozók felvétele. A kiemelkedően sok túlóra pedig a munkavállalóra nézve egészségügyi kockázattal is jár. Sebaj, a várható élettartam növekedése már úgyis megállt. Ideje elindulni a lejtőn?

Forrás: Portfolio

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all