Rabszolgatörvény: bojkottálja a rendkívüli ülést a Fidesz

Két határozati javaslatot tárgyalna január 3-án az ellenzék.

Burány Sándort Balla György arról tájékoztatta, hogy a kormánypártok is ott lesznek, később azonban közleményében már egész mást írt a Fidesz.
a parlamenti ellenzéki pártok, valamint független képviselők kezdeményezték a rendkívüli parlamenti ülésnap összehívását, az ehhez szükséges több mint 40 képviselői aláírást pedig eljuttatták a házelnökhöz.

Az ülést január 3-ra írták ki. Burány Sándor, a Párbeszéd képviselője egy, az ellenzéki pártok képviselői által közösen tartott sajtótájékoztatón az MTI tudósítása szerint közölte, a fideszes Balla Györgytől azt a tájékoztatást kapták, hogy a kormánypártok várhatóan részt vesznek majd a rendkívüli ülésen.
Burány Sándor úgy fogalmazott: a parlamentben az elmúlt időszakban történt „tűrhetetlen jogsértésekkel” kívánnak foglalkozni. Mint mondta, az ellenzék ennek érdekében két határozati javaslatot tárgyalna, amelyek kimondanák, hogy jogellenesen vezették a Ház december 12-i ülését, továbbá azt is, hogy december 16-án és 17-én megsértették a képviselők mentelmi jogát az MTVA székházánál, amikor biztonsági őrök fizikailag bántalmazták a politikusokat.

A Fidesz azonban ezt követően a hvg.hu cikke szerint közölte, hogy „a kormánypártok nem vesznek részt az ellenzék képmutató színjátékában”.
A közlemény szerint a Fidesz „rendkívüli képmutatónak” tartja, hogy „miután az ellenzéki pártok meg akarták akadályozni az Országgyűlés legutóbbi ülését, és az ellenzéki politikusok a Soros aktivistákkal együtt előre megtervezett erőszakos akciókban, közintézmények elfoglalásban vettek részt, most erről rendkívüli ülést kezdeményeznek. Ebből is látszik, hogy nem a magyar emberek, hanem csak a balhé és a hatalom érdekli őket. A kormánypártok nem kívánnak részt venni az ellenzék képmutató színjátékában, ezért nem vesznek részt az ellenzék által kezdeményezett ülésen”. Bangóné remélte, hogy nem válik határozatképtelenné az ülés. 

A közös sajtótájékoztatón egyébként Vadai Ágnes, a DK képviselője arról beszélt, hogy az ellenzék valamennyi parlamenti eszközt igénybe veszi álláspontja kifejtésére. Példaként említette: az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságnak is foglalkoznia kell azzal, hogy a közmédia épületénél az államhatalom képviselőit, rendőröket és mentősöket is akadályoztak a munkavégzésben.

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP politikusa pedig akkor úgy fogalmazott: remélik, a kormánypárti képviselők nem maradnak gyáván távol a rendkívüli üléstől, így az nem válik határozatképtelenné. A szocialista képviselő arra kérte Kövér László házelnököt, hogy ne szelektíven próbálja kivizsgálni az elmúlt három hétben történt parlamenti eseményeket, hanem például annak is járjon utána, Lezsák Sándor levezető elnök jogszerűen vonta-e meg a szót az ellenzéktől a „rabszolgatörvény” általános vitájában.

A jobbikos Farkas Gergely emlékeztetett: pártja azért is támogatta a Ház rendkívüli ülésének összehívását, mert Kövér László hosszú ideje távol marad a házbizottsági ülésektől, így azokon nem lehet érdemi vitát folytatni az ülésteremben történtekről. Kiemelte, hogy minden parlamenten kívüli eszközt is támogatnak annak érdekében, hogy az emberek hangot tudjanak adni a „rabszolgatörvénnyel” és a kormánnyal szembeni elégedetlenségüknek. A Jobbik ezért arra biztat mindenkit, hogy vegyen részt az országosan szervezett tüntetéseket, félpályás útlezárásokon és későbbi sztrájkokon.

Csárdi Antal, az LMP képviselője szintén úgy vélekedett, hogy a „rabszolgatörvény” tárgyalása és elfogadása sem volt jogszerű, így az ellen minden parlamenti és azon kívüli eszközt fel kell használni. A tájékoztatón Burány Sándor tűrhetetlennek nevezte, hogy a hatalom – mint mondta – az éj leple alatt, gyáván eltávolította Nagy Imre Országház épületéhez közel álló szobrát. Úgy fogalmazott, erről végső soron az a miniszterelnök döntött, aki politikai karrierjét Nagy Imre újratemetésének köszönheti. Bangóné Borbély Ildikó szintén elítélte a szobor elmozdítását.

„Ezzel most ismét leleplezte magát az elnyomó hatalom, amely csak politikai ugródeszkának használta Nagy Imrét és mártírtársait” – jelentette ki.

Forrás: Népszava