Megvan a szombati szakszervezeti tüntetés négy követelése

Négy pontban fogalmazták meg a kormány felé az országos munkabeszüntetés céljait az előkészítő bizottságban dolgozó szakszervezetek – tudta meg a Népszava. Az érdekképviseletek a szombati demonstráción tervezik meghirdetni az országos sztrájkot, amennyiben nem teljesülnek a feltételeik. Az első pontjuk, hogy módosítsák úgy a munka törvénykönyvét, hogy az a mostaninál sokkal jobban vegye figyelembe a munkavállalók érdekeit, a rabszolgatörvényként elhíresült túlóra-szabályozást pedig vonja vissza a kormány. 

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) székházában karácsony előtt megalakult operatív munkacsoport szerda délután ugyanott tartott idei első ülésén született tematika szerint a második pontban fogalmazzák meg béremelési elvárásaikat. Ide tartozik például minimálbér két számjegyű emelése, a cafeteria visszaállítása és a közszféra béreinek rendezése.

Harmadikként a szakszervezetek követelik a sztrájkjog újraszabályozását, érdemi párbeszédet, előzetes egyeztetést várnak el a dolgozókat érintő törvények módosításánál. Végül külön pontban foglalták össze egy rugalmasabb nyugdíjba vonulási rendszer kidolgozásának követelményeit, a korengedményes nyugdíjak korszerűbb formában történő visszahozásától a megváltozott munkaképességű dolgozók tisztességes támogatásáig. Az utóbbi hetekben a pártok egymással szöges ellentétben álló dolgokat kommunikálnak a túlóratörvényről. 6 fontos kérdés és válasz a törvényről. 

Sok szakszervezet egyelőre nem jelezte, hogyan viszonyul a szervezkedéshez, a Népszava megkérdezte az egyik ilyet, Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségét (VTDSZSZ), miért nem csatlakoztak még.Gulyás Attila elnök azt mondta, hogy megvárták a követeléslistát, de ha ezt hivatalosan bejelentik a szervezők, akkor januárban ők is kikérik tagjaik véleményét, akarnak-e csatlakozni a megmozduláshoz – jó iránynak tűnik a BKV-dolgozók szempontjából, hogy a túlóratörvényen túlmenő követeléseket is megfogalmaztak a szervezők. A csatlakozás a BKV-nál és más tömegközlekedési cégeknél függ a helyi bértárgyalásoktól is. A fővárosi közlekedési cég vezetői még nem tettek ajánlatot a 2019-es emelés mértékére, de a dolgozók érdekvédői az országos emelésként elfogadott 8 százalékot biztosan nem írják alá.

Forrás: Index