"Sorvezetőt" adott ki a Fidesz, hogyan magyarázzák a rabszolgatörvényt

"A Fidesz-KDNP a munkások oldalán áll, ez a kormány mindig is a munkahelyteremtés kormánya volt" - áll abban a levélben, amelyet a pártközpontból küldtek a választókerületeknek azzal kapcsolatban, mit mondjanak a rabszolgatörvényről. A lapunk birtokába került levelet azért küldték, mert az ellenzék szinte minden önkormányzatnál rendkívüli ülés összehívását követeli a rabszolgatörvény miatt. A Fidesz erre reagálva adott útmutatót a politikusainak, mit mondjanak a törvényről, milyen legyen az egységes kommunikáció. A levélben lényegében ugyanazok a sorosozós, migránsozós panelek szerepelnek, amelyet eddig is felmondtak a Fidesz politikusai, ha a sajtónak nyilatkoztak. Például ilyenek: "Az ellenzéki előterjesztést azért utasítjuk el, mert ez csak egy ürügy ahhoz, hogy politikai balhét csináljanak, mindez már rég nem a Munka törvénykönyvéről szól. A mostani ellenzéki akciók Soros György európai parlamenti választási kampányának része. Azért támadnak minket, mert a magyarok nemet mondtak a bevándorlásra, és hazánk a Soros-terv útjában áll." 

1218134.1

A levélben az is áll, "a Munkatörvénykönyv (sic!) módosításának is az a célja, hogy aki többet akar dolgozni, és így többet akar keresni, az elől lebontsuk a bürokratikus akadályokat. A kormány ezért támogatta, hogy a dolgozók önként vállalt munkavégzésre kapjanak lehetőséget és így többet kereshessenek, de ehhez mindig a dolgozó beleegyezése szükséges."

Végezetül a fideszes sorvezető szerint azt is fel kell mondaniuk a párt politikusainak, képviselőinek, hogy "az EP-választáson a magyarok dönthetnek: az ellenzék közös listája egy bevándorláspárti Soros-lista lesz. Ezzel szemben a Fidesz-KDNP listája olyan jelölteket tartalmaz, akik számára Magyarország az első és akik nemet mondanak a bevándorlásra."

Forrás és kép: Népszava