A közszférában is sztrájk jöhet

Ugyanis megalakultak a sztrájkbizottságok. Választ kapott a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) a miniszterelnöknek címzett bejelentésre, hogy három területen is megalakították a sztrájkbizottságot és megfogalmazták sztrájkköveteléseiket – írja a Népszava.

Az MKKSZ így a központi igazgatásban, az önkormányzati hivatalokban és a szociális ágazatban leírt javaslataik esetében is tudja, kivel fog tárgyalni, és állítólag a kormányzati tárgyalópartnerekkel már az első technikai levélváltás is megtörtént.

sztajkkoz

Boros Péterné, az MKKSZ elnöke azt mondta a lapnak, hogy hétezer munkahelyre juttatták el egy sztrájk megszervezéséhez és lebonyolításához szükséges dokumentumaikat a lakossági tájékoztatóktól a komplett forgatókönyvekig, de ezeket csak akkor „élesítik”, ha van elég támogatója a munkabeszüntetésnek. A sztrájkra március 14-én kerülhet sor.

"Nekünk nincs más utunk, mint a tárgyalások kikényszerítése vagy a sztrájk, mert ezek a közszolgálati munkahelyek ellehetetlenülnek" – nyilatkozta az elnök, aki szerint sokfelől jelzik a kollégák a munkahelyi vezetők nyomásgyakorló próbálkozásait, de ezekkel nem törődnek, tart a dolgozók akaratának rögzítése.

Közben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is kapott kormányzati választ Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkártól. Az azonban még nem világos, hogy az ottani egyeztetésre mikor kerülhet sor. Szűcs Tamás elnök erről azt mondta, ha jövő szerdáig nem kezdődnek meg a tárgyalások, azt a szakszervezet úgy tekinti, hogy jogszerűen szervezhet sztrájkot, ha a pedagógustársadalom ezt akarja.

Forrás és kép: HVG