Szigorították a képviselők bejárását a Sándor-palotába, mobilt sem vihetnek be

Egy új utasítás szerint a képviselőktől el kell venni a kép- és hangrögzítő eszközöket, és amúgy sem járhatnak csak úgy ki-be Áder hivatalában. Szigorították a belépési feltételeket az államfő hivatalában, a Sándor-palotában – szúrta ki a csütörtöki Magyar Közlönyben az új ORFK utasítást a Népszava.

Az ORFK módosított beléptetési szabályzata szerint az őrök megadott helyre kísérik majd a Sándor-palotába hivatali időben, de meghívás nélkül érkező országgyűlési képviselőket, akik csak "képviselői feladataival összefüggésben, a képviselői igazolványának felmutatása mellett" engedhető majd be az épületbe. A képviselő érkezéséről az őrségnek haladéktalanul értesítenie is kell a főigazgatót, a képviselőket fogadó személy megérkezéséig pedig az őrségnek kell gondoskodnia arról, hogy "a képviselő az erre a célra kijelölt helyen várakozzon".

Az utasítás kitér a "kép -és hangrözgítésre alkalmas eszközök", vagyis főleg az okostelefonok használatára is, ezeket megtiltják, az átvizsgálásnál talált eszközöket egy zárt helyen őrzik meg. Ha valaki nem adja le a mobilját, akkor a Sándor-palota őrsége megakadályozhatja a belépését.

Változik a magas rangú állami vezetők beléptetési rendje is: bár a korábbi szabályozás alapján személyazonosság ellenőrzése nélkül beengedték őket, most már többek között az MTA, az Állami Számvevőszék, a Magyar Művészeti Akadémia, a jegybank, az Országos Bírósági Hivatal, valamint a Legfőbb ügyészség vezetőjének kilétét is ellenőrizhetik, okmányt kérhetnek tőlük az őrség tagjai. 

Mentességet ez alól csak a legszűkebb hatalmi kör kaphat: természetesen az államfő, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, valamint kísérőik és családtagjaik, de nem kell személyit mutogatnia a minisztereknek sem. Ugyanez a szűk csoport mobilt, diktafont is korlátozás nélkül bevihet az épületbe.

Forrás: HVG