Négy oldalon válaszol a magyar kormány kampányára Brüsszel

A közösségi médiában is honlapjukon keresztül szállnak szembe az utcákat ellepő óriásplakátokkal.

Az Európai Bizottság válaszol a magyar kormány által Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel! címmel indított kampányra, ugyanis egyetért azzal, hogy a polgároknak valóban joguk van tudni, hogy mit tesz az Európai Unió - közölte Mina Andreeva, az uniós bizottság egyik szóvivője.

Andreeva a bizottság szokásos déli sajtótájékoztatóján kijelentette, az Európai Bizottság viszont azt gondolja, hogy az emberek

"tényeket érdemelnek, nem fikciót".

A magyar kormányzati kampány elferdíti az igazságot, és egy "titkos terv" sötét képét igyekszik felfesteni, amelynek célja az Európába irányuló migráció ösztönzése. Az igazság azonban az, hogy nem létezik ilyen összeesküvés. A bizottság ezért szeretne tiszta vizet önteni a pohárba, és pontról pontra tisztázni, mi a tény, és mi a fikció - közölte a szóvivő.

brus1

© Facebook / Európai Bizottság Magyarországi Képviselete

 

Az Európai Bizottság honlapjára már fel is került egy négyoldalas összefoglaló, amelyben tételesen cáfolják a magyar kormány kampányának állíttásait - magyarul. Ebben azt írják: a magyar kormány állításai rossz esetben tényszerűen helytelenek, és a legjobb esetben is erősen megtévesztők. Soros Györgyhöz pedig az egésznek semmi köze.

A szóvivő azt is elmondta, hogy a lehető "legkevésbé költséges" módon akarják eljuttatni a magyarokhoz a tájékoztatót, vagyis a közösségi médiában fogják terjeszteni, elkészítették a honlapra a magyar fordítást, és a bizottság budapesti képviselete is terjeszteni fogja a benne foglaltakat. Kérdés persze, hogy ez mennyire lesz hatásos, amikor a másik oldalon óriásplakátok és televíziós hirdetések állnak. Mina Andreeva mindenesetre egy másik kérdésre azt válaszolta, hogy már a tavalyi hasonló tájékoztatásuk is sikeres volt, hiszen "Brüsszelt nem sikerült megállítani" - utalt a kormány korábbi jelszavára.

A sajtótájékoztatón az egyik újságíró azt is felvetette, nem lenne-e az a egjobb megoldás, ha Navracsics Tibor magyar EU-biztos állna ki a magyar emberek elé és magyarázná el Brüsszel álláspontját. A szóvivő erre azt felelte, hogy a bizottságban mindenről konszenzus alapján döntenek, így a mostani tájékoztató kampány az összes biztos, köztük a magyar egyetértésével készült.

A magyar kormány a múlt héten jelentette be, hogy újabb tájékoztató kampányba kezd. A Soros Györgyöt és Jean-Claude Junckert ábrázoló plakátok azóta ki is kerültek az utcákra, mellyel nemcsak az Európai Bizottságot, hanem a Néppártot is magára haragította a Fideszt. A Bizottság még a bejelentés napján Facebook-oldalán közölte a cáfolatot, majd később közleményt is kiadtak.

Forrás: HVG