Parragh: Szürreális elképzelés, hogy utolérjük Ausztriát

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szürreális elképzelésnek tartja, hogy 2030-ra, vagyis 11 éven belül elérjük az osztrák életszínvonalat, ezért a célért nem is érdemes törni magunkat.

Erről Parragh a Hír TV-ben beszélt a szerdai gazdasági évnyitó után.

Parragh László úgy látja: a miniszterelnök 6 pontos javaslata megvalósítható, de az osztrák szintet maximum megközelíteni tudjuk.

„Nekünk arra kell törekedni, hogy Ausztria vásárlóerő-paritáson elérhető színvonalának 75-80 százalékát érjük el. Ennek van realitása, főleg a mostani görbénél, hiszen azért most Magyarország a német gazdasághoz képet nagyjából három százalékkal magasabb növekedési rátát produkál évente” – mondta.

26759783 e13d5a16b9c333748cd9dfe62351f919 wm

Parragh László a Gazdasági Évnyitón
Fotó: Bődey János

 

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara  szerdán tartotta meg a Gazdasági Évnyitó nevű éves rendezvényét, amelyen rendszeresen részt vesz és beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök. Idén rajta kívül Matolcsy György és Varga Mihály is a színpadra vonult Parragh László kamarai elnökkel együtt, hogy megosszák gazdasági vízióikat a magyar gazdaság képviselőivel. 

Parragh László bevezetője után Matolcsy György tartott beszédet, amelyben azt mondta, a kormány végre tud hajtani egy olyan versenyképességi reformot, amivel megközelítőleg be lehet érni Ausztriát.  Matolcsy szerint két út áll előttünk. Az egyik egy reformpálya, a strukturális reformok folytatása, a másik a közepes jövedelmi csapda, egy olyan helyzet, amikor nem vállaljuk azokat a reformokat, amiket eddig vállalt a magyar kormány. Ekkor Magyarország véglegesen lemarad Ausztriától, amelynek fejlettségi szintjét 2030-ra 80-90 százalék közötti szinten be akarja érni a kormány. A jegybank szerdán publikálta  versenyképességi programját, ennek végrehajtásával jöhet össze az áhított 80-90 százalék.

A miniszterelnök 2030-ig 6  fontos célt nevezett meg, amelyet a kormánya el akar érni:

  1. Magyarország egyike legyen azon öt uniós tagállamnak, ahol a legjobb élni, lakni, dolgozni;
  2. hazánk legyen az öt legversenyképesebb európai ország között;
  3. álljon meg a népességfogyás;
  4. a Kárpát-medence újraépülése fizikai értelemben (a területek összekötésével, vagyis az autópályák határig kiépítésével) és gazdasági értelemben is. 
  5. az energiafüggetlenség elérése, amelyhez Paks és a megújulók fejlesztése mellett új fosszilis forrásokat kell kiépíteni, vagyis meg kell építeni a Török Áramlat gázvezetéket, el kell juttatni Magyarországra a Romániában kitermelt gázt és az olasz kikötőkbe érkező cseppfolyós gázt is;
  6. és végül az, hogy valóságos gazdasági térséggé váljon Közép-Európa, mert ez az a térség, ahonnan a következő tíz évben az európai fejlődés nagy része megtörténik majd. 

 

Forrás: Index