Ha Orbán kilép a néppártból, rögtön elbukta az általa kitűzött választási célt

Elég a matematikához értenie annak, aki meg akarja jósolni, milyen következménye lenne a Fidesz néppárti búcsújának.

Abban a pillanatban kialakul ugyanis egy Orbán Viktor elleni többség az Európai Parlamentben – méghozzá 2024-ig. A Fidesz ezzel mit sem törődve mer kicsi lenni.

A jelek szerint a Fidesz nem várja meg, hogy a Néppárt kizárja sorai közül, hanem még előtte dacosan hátat fordít neki. Ez következik a Magyar Nemzetcsütörtöki vezércikkéből. Talán van ott még olyan újságíró, aki nem egyezteti minden témában, mit szabad gondolnia. Szerkesztőségi állásfoglalás azonban a Nemzetnél biztosan nem történik előzetes felkérés és jóváhagyás nélkül. Orbán Viktor a minap még azt mondta minden mikrofonba:

"mi vagyunk a néppárt".

Most meg azt olvassuk a Nemzetben, hogy

  • a mai néppárt nem különböztethető meg a szocialistáktól és a liberálisoktól,
  • már nem védi a nemzetet, a kereszténységet és a hagyományos családmodellt,
  • a beteg liberalizmus kiszolgálója lett,
  • Soros György lázálmát kívánja megvalósítani,
  • az EPP egyébként is ingatag lábakon áll a rengeteg, sokszor nagyon eltérő nézetet valló kisebb-nagyobb párt szövetségeként.

Azzal szemléltetik a Weber-féle politika képtelenségét, hogy a bajor politikus Lengyelországban támogatja a teljes ellenzéki egységet, és ez olyan, mintha a Fidesz működne együtt Gyurcsány Ferenccel pártjával. Hogyan maradt le azonban a gondolatmenet végéről, hogy a "nagykoalíciós" brüsszeli megegyezésekben eddig is együtt szavazott a néppárti Fidesz és a szocialista frakcióban politizáló DK? Szájer József többször szavazott fontos kérdésekben együtt Gyurcsány embereivel, mint ellenük.

Vajon mikor alakult ki tehát a Nemzet által leírt tűrhetetlen helyet? Hogyan kell értelmezni Orbán Viktor minapi büszkélkedését a néppárti tagságra és a kormánylap mostani helyzetértékelését? Szegény magyar kormányfő nem vette észre, hogy hol ül, kikkel veszi körül magát? Mert a vezércikk leírása szerint 2008 után elindult a romlás folyamata. Orbán pedig még 11 évig vitte a néppárt zászlaját. Öt éve a Fidesz európai listavezetőjét Jean-Claude Junckernek hívták, hangozzon ez akármilyen képtelen információnak is. És tavaly novemberben Orbán örömmel támogatta (a Sargentini-jelentés megszavazását lehetővé tevő) Manfred Webert a néppárt mostani listavezetőjének.

Januárban, rendkívüli kegyként tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, világosan ki kell mondani a választási célokat:

legyen az Európai Parlamentben többségük a bevándorlásellenes pártoknak.

Ha a Fidesz elhagyja a néppártot, és ezzel a jobbközép pártcsaládot végérvényesen bevándorláspárti, sorosista erőnek nyilvánítja, akkor Orbán azonnal el is bukta májusi célját. Nincs az a matek, amely szerint a néppárttól jobbra kialakulhatna egy többség az Európai Parlamentben. Sőt, a radikálisok megerősödésével is meglehet a Fidesz által démonizált "nagykoalíciónak" a strasbourgi kétharmada.

orb1

Mernek kisebbek lenni
© Túry Gergely

És akkor nézzük azt, kikkel szeretne egy frakciót / pártcsaládot alakítani aNemzeten keresztül beszélő kormány?

  • A Jog és Igazságosság lengyel kormánypárttal,
  • A Liga kisebbik olasz kormánypárttal,
  • A Szabadságpárt kisebbik osztrák kormánypárttal.

A felsorolásból kimaradt Marine Le Pen Nemzeti Gyűlés név alatt futó francia pártja, ahogy a holland Geert Wilders Szabadságpártja, vagy a kormánysajtóban pozitív példaként emlegetett Svéddemokraták is. Hogy ennek mi lehet az oka? Hát az, hogy ezek ellenzékben vannak, és az adott országok politikai rendszere miatt valószínűtlen, hogy ez megváltozzon.

Orbán Viktor tudja, hogy a legfontosabb kérdések a Tanácsban dőlnek el, ott, ahol az állam- és kormányfők képviselik országaikat. Le Pen és Wilders csak kolonc az érdekérvényesítésben. Orbánnak olyan barátok kellenek, akiknek hatalmuk van. És ha innen vizsgáljuk, rögtön látszik, mennyivel erősebb védelmet nyújthatna továbbra is a néppárt. A jobbközép Orbánon túl nyolc miniszterelnököt küld jelenleg a Tanácsba, a Fidesz által most alakítani próbált csoport a magyar kormányfővel járna kettőnél.

Igen, Matteo Salvini és a Liga jó úton jár, hogy a közeljövőben átvegye a hatalmat Rómában. A Jog és Igazságosság viszont épp ilyen könnyen elveszítheti a kormányfői posztot egy néppárti jelölttel szemben Varsóban. Az osztrák szabadságpárt pedig kancellárt nem állít, amíg Sebastian Kurz (néppárti) csillaga továbbra is emelkedik.

Orbán Viktor eddig azt mondhatta, hogy az ő pártcsaládjának tagja vezeti

  • az Európai Bizottságot,
  • az Európai Parlamentet
  • és az Európai Tanácsot.

Holnapután pedig beállhat blokkolni és fékezni a dolgokat a pária szerepéből. "Kisebbségből kárt okozni" – ez lett az egykor nagyokat álmodó Fidesz mottója.

És még ebben a négytagú csoportban is csak a harmadik legerősebb párt lesznek.

Forrás: HVG