Súlyos kritikákat fogalmaz meg az USA a magyar helyzetről

Megkaptuk a bizonyítványt, itt az amerikai külügyminisztérium éves jelentése. Kiadta az éves jelentését a magyar emberi jogokról az amerikai külügyminisztérium. A dokumentum szerint

  • a magyar választás nem minden tekintetben felel meg a demokratikus normáknak
  • a kormány a Fidesz kampányát tolta közpénzből,
  • a sajtót megpróbálják elhallgattatni,
  • a közbeszerzések átláthatatlanok, ez pedig nagy korrupciós kockázatot jelent.

A választáson szabad a részvétel, de az, hogy a kormányzati költésekkel támogatták a Fidesz kampányát, az ellenzéknek nem voltak egyenlő esélyei – írták. Külön kiemelték a kamupártok problémáját is.

krit

A korrupció rendszerszintű probléma Magyarországon a jelentés szerint. A közbeszerzések átláthatatlanok, ráadásul nem történik előrelépés sem.

Ami az igazságszolgáltatást illeti: a bíróságok általában függetlenek, de egyre többen panaszkodnak arra, hogy a politika nyomást gyakorol a bíróságokra. A börtönök pedig rossz állapotúak és zsúfoltak, igaz, egy kicsit csökkent a telítettség.

A szólás- és a sajtószabadságot a törvények garantálják, de a kormány tagjai és a kormánypárti média rendszeresen támadja a független újságírókat – állapította meg a jelentés.

A menekültkérdésben nagyon súlyos aggodalmak vannak – írták. Sok menedékkérőt erőszakkal visszatoloncolnak Szerbiába, miközben ott nincs kiépített ellátórendszer. A Magyarországon rekedt menedékkérőket elzárva tartják, sokaktól az étkezést is megtagadják, a menedékkérelmeket pedig gyakorlatilag nem tárgyalják érdemben.

Problémásnak tartják az egyesülési jog helyzetét is. Külön kiemelték azt, hogy az Auróra működését mennyire próbálja a józsefvárosi önkormányzat ellehetetleníteni, és arról is említést tettek, hogy Pécs vezetése felszólította a magánszemélyeket és cégeket, ne adjanak helyet egy alapítványnak, amelyet a Nyílt Társadalom Alapítvány támogatott.

Forrás és kép: HVG