vasárnap, szeptember 15, 2019
728x90 EU Imagery

Az Európai Néppártban kompromisszumos javaslaton is dolgoznak, a magyar párt tagságát néhány hónapra, ideiglenesen függesztenék fel. A helyzet napról-napra változik, de egyvalami biztosnak látszik: az Európai Néppárt (EPP) 262 tagú politikai gyűlése jövő szerdán dönt Orbánék sorsáról. Joseph Daul elnök az EPP hét eleji frakcióülésén jelezte, hogy az elnökség a szabályoknak megfelelően a párt felfüggesztését vagy kizárását fogja javasolni a testületnek. Nincs komoly politikus vagy szakértő, aki most nagy biztonsággal meg merné jósolni, hogy március 20-ikán hogyan fognak határozni a küldöttek. A szavazás kimenetele attól is függ, hogy mi történik a hátralévő napokban: mit tesz és hogyan viselkedik Orbán Viktor. Az EPP "hasznos idiótáinak" írott bocsánatkérő levelei nem találtak célba, a címzettek nem vonták vissza a kizárásra vonatkozó indítványukat. 

A néppárt vezetői és meghatározó tagszervezetei jelenleg több forgatókönyvet mérlegelnek. A pártcsalád egyik európai parlamenti képviselője a frakcióülést összegezve lapunknak azt mondta: a túlnyomó többség egyetért abban, hogy Orbán nem tartja tiszteletben a közös értékeket, különbség csak abban van, hogyan kezeljék a kialakult helyzetet. Az általunk megkérdezett európai uniós illetékesek látnak esélyt a Fidesz kizárására és felfüggesztésére is, csak arra nem, hogy március 20-ika után minden marad a régiben. Ha Orbánék a politikai gyűlésen megúsznák a súlyos szankciót, akkor sem könnyebbülhetnének meg teljesen, mert valószínűleg újabb ultimátumot és több hónapon át tartó vizsgálatot kapnának a nyakukba. Manfred Weber frakcióvezető és bizottsági elnökjelölt többször értésre adta nyilatkozataiban, hogy az Európai Néppárt hosszú távon jóval többet vár a Fidesztől, mint a három, sebtiben kidolgozott feltétel teljesítését.

Az EPP fontos szereplői egy másik kompromisszumos javaslaton is dolgoznak. Eszerint a magyar párt tagságát március 20-ikán néhány hónapra ideiglenesen felfüggesztenék. A felfüggesztés időtartama alatt Orbán Viktornak a politikai gyűlés által megszabott újabb feltételek teljesítésével kellene bebizonyítania, hogy a politikája megfelel a párt irányvonalának és értékeinek. Az elvárások között szerepelne például, hogy tiszteletben tartja az EU Bíróságának döntéseit, például a “Stop Soros” törvénycsomagról vagy a Lex CEU-ról ezután megszülető verdikteket. Ígéreteinek betartását egy erre a célra létrehozott néhány fős különbizottság ellenőrizné. Vizsgálódásaik alapján a “bölcsek” ajánlásokat tennének a pártcsalád vezető szerveinek, amelyek ezt követően határoznának a felfüggesztés feloldásáról, meghosszabbításáról vagy esetleg a kizárásról. A döntésre a május 26-ikán véget érő EP választások után kerülne sor.

A német keresztény pártok asztalán is fekszik egy hasonló tartalmú sürgősségi határozati javaslat, de a CDU/CSU tagsága még vívódik, hogy beálljon-e a felfüggesztést szorgalmazók mellé, vagy inkább újabb ultimátummal késztesse színvallásra Orbánt. EU források szerint az EPP elnöksége egy olyan állásfoglalást fog előterjeszteni, ami élvezi a többség támogatását. “A javaslat valószínűleg nem lesz fekete vagy fehér” – hallottuk.

Az Európai Néppárt alapszabálya szerint a kizárásról vagy felfüggesztésről szóló határozat előtt meghallgathatják az eljárás alá vont párt vezetőjét. Egyelőre nem tudni, hogy Orbán Viktor részt vesz-e a testületi ülésen, amelyet egy nappal az EU tavaszi csúcstalálkozója előtt rendeznek. A felfüggesztéshez vagy a kizáráshoz a tagok többségének az igen szavazata szükséges. A küldöttek titkos szavazással döntenek.

Levelező tagozat

Az Európai Néppárt három pontból álló ultimátumát adott Orbánéknak: távolítsák el az EU-t gyalázó plakátokat, kérjenek bocsánatot a kampány miatt, és rendezzék a CEU-ügyet. A plakátok egy részét már eltávolították, csütörtökön pedig a kormányfő levelet küldött a Fidesz kizárását kezdeményező 13 EPP-s tagpárt vezetőjének. A miniszterelnök bocsánatot kért tőlük, hogy egy interjúban “hasznos idiótáknak” nevezte őket, mert tiltakozásukkal szerinte a baloldal malmára hajtják a vizet. „Ezúttal szeretnék elnézést kérni, ha személyesen sértőnek találta a megjegyzésemet” – áll a levelében, amelyben tisztelettel azt is kéri, hogy vizsgálják felül a magyar párt kizárására vonatkozó javaslatot.

Forrás: Népszava

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all